Istállóból családi nyaraló

Ennek a nyaralónak a tulajdonosa 41 éves korában döntött úgy, hogy változtatni akar az életén. Kihívásra vágyott, így az interneten kezdett el olyan régi házat keresni, ami megfelelő inspiráció lehet a számára - dizájn-projektként saját magának, ugyanakkor menedékként szolgálhat a hétvégék és vakációk során az egész család számára.

A korábban istállóként működő házra esett férfi a választása - első látásra szerelem volt. A régi, kissé lerobbant falak közé rusztikus, meleg és hívogató enteriőrt varázsolt a felújítási folyamat során.

0
 

Házfelújítás, előtte/utána

A belső dizájner és életmód-blogger Erin a kaliforniai Pacific Grove-ban keresett házat a párjával. Az egy év alatt kinézett házakra tett ajánlataikat azonban sorra visszautasították, többek között azét is, amiben most laknak.

0
 

Hippi vendégházból családi otthon

felújítás átalakítás tetőtér családi házEgy viktoriánus ház, ami több mint harminc éven át hippi vendégházként működött, nem mindenki szemében állná meg a helyét tökéletes első otthonként. Egy fiatal kaliforniai tervezőnő számára azonban első látásra szerelem volt, még akkor is, ha építész férje nem volt teljesen oda az ötletért, hogy megvegyék.

1
 

Modern nyaraló Kanadában

nagyvilág családi ház modern stílus minimalista stílus

Ezt a meredek - és kivitelezési szempontból kihívásokkal teli - helyszínen fekvő családi házat úgy tervezték, hogy a kikötőre és a tengeri forgalomra is tökéletes kilátás nyíljon a Vancouver-i partvonal mentén.

0
 

Nyaralóból családi otthon

nagy terek felújítás nagyvilág családi ház otthonos természet

Egy ausztrál lakberendezési webshopot üzemeletető házaspár 2010-ben találta az akkor még nyaralóként funkcionáló házat Ausztrália nyugati részén, Yallingupban. Az akkori otthonuk onnan 300 kilométerre feküdt, Perth-ben.

0
 

25 négyzetméteres családi ház

miniház kis ház kis otthon nagyvilág családi ház helykihasználás

Amikor azt mondjuk, kis lakásban él egy család, valószínűleg legtöbben egy 40 négyzetméter körüli otthonra asszociálunk. Ebben a miniházban viszont 25 négyzetméteren húzza meg magát két szülő két kisgyerekkel. Lássuk, hogyan rendezték be nem mindennapi mobil-otthonukat!

3
 

Nincs a környéken megfelelő ház? Építsünk egyet!

házfelújítás családi ház felújítás fenntartható saját építésű környezetbarát

Amikor kinőtték a korábbi otthonukat a tulajdonosok Berkshire-ben, nehezen találtak elegendő méretű új házat maguknak és a négy kisgyereküknek. Szerették volna, ha elég nagy a hely ahhoz, hogy mind együtt ehessenek vagy épp pihenhessenek. Ezen kívül mind a négy gyereknek saját hálószobát akartak. A számukra tökéletes környéket megtalálták, kitűnő közösséggel, közeli, jó iskolával és elegendő zölddel, de nem találtak olyan ingatlant, amit megengedhettek volna maguknak.

0
 

Régi családi ház - felújítás után

családi ház felújítás tetőtér otthonos inspiráció átalakítás

Ezt a családi házat még az 1960-as években építették Wales-ben, és szerencsére azóta sem került ki a család tulajdonából. Hat évvel ezelőtt az eredeti tulajdonos idős lányától vásárolta meg az egyik unokahúg (és a férje) a jócskán felújításra szoruló házat. Egy közeli városban éltek addig, de korábban is eljátszottak már a gondolattal, hogy vidékre költöznek, ahogy a fiuk befejezi az iskolát.

0
 

A legszebb családi ház 

Szívesebben böngészem és állítom össze kisméretű lakások inspiráló kivitelezéseit itt a blogon, mert én magam is kis alapterületen vagyok kénytelen praktikus életteret kialakítani, de ha "szembe jön" egy olyan ház, aminek a belső dizájnja, kialakítása, hangulata megfog, akkor megosztom azt is. Ha másért nem, már csak a szépségéért is, hiszen köztudott, hogy szép képek nézegetésével is már pozitív hangulatba kerülhetünk. Lessünk be ebbe a családi házba, amely nem csak hatalmas, de ráadásul a francia üdülővárosban, Biarritz-ban található!

0
 

Skandináv stílus vidáman

Sokszor éri az a kritika a skandináv stílust, hogy milyen steril, milyen rideg, monoton és személytelen, a fehérre festett falaival, a letisztult dizájnjával. Ízlések és pofonok - látni sok kiábrándító és hideg skandináv enteriőrt, de a stílus önmagában egyáltalán nem garancia a ridegségre.

Íme, egy finn példa, amely bebizonyítja; attól, mert egy otthon skandináv stílusú, még lehet barátságos, vidám és meleg is!

4
 
«
12

otthonos a Facebookon

OTTHONOS

Inspiráció, lakberendezés, dekoráció, hobbi, ötletek, színek, falak, terek - képekkel illusztrálva. Ötleteket, fotókat az otthonosblog@freemail.hu-ra küldhettek.

címkék

inspiráció (200),kis lakás (135),kis terek (108),nagyvilág (105),garzon (93),otthonos (92),skandináv stílus (80),lakberendezés (77),felújítás (76),helykihasználás (66),átalakítás (55),kreatív (53),dekoráció (47),színek (46),kreatív kialakítás (46),praktikus kialakítás (34),konyha (33),fehér falak (32),nyaraló (28),tetőtér (27),karácsony (23),nagy terek (22),fürdőszoba (21),ház (20),egy légtér (19),fehér (17),hálószoba (17),nappali (16),design (16),dizájn (16),színes falak (15),előtte utána (15),galéria (15),gyerekszoba (14),modern (14),falak (13),advent (13),hangulat (13),galériaágy (13),diy (12),celeb (12),válogatás (12),csináld magad (12),rusztikus (12),dekor (12),kis ház (12),belső építészet (12),luxus (12),mediterrán stílus (11),családi ház (11),meleg hatás (11),világos (10),legszebb (10),praktikus (10),virtuális paletta (10),tárolás (10),nagy lakás (10),fa (9),vidám (9),ötletek (9),vintage (9),mobilház (9),csempe (9),fali dekoráció (9),pasztell (8),fehér padló (8),pasztell színek (8),kreatív megoldás (8),kert (8),téglafal (8),skandináv (8),étkező (7),olvasói átalakítás (7),érdekesség (7),lakás (7),helytakarékosság (7),tapéta (7),padló (7),különlegesség (7),egyedi (7),erkély (7),kis lakások (6),otthon (6),terasz (6),színes (6),zöld (6),égősor (6),mobilotthon (6),elegáns (6),festés (6),tengerpart (6),fény (6),térérzet növelés (5),üvegfal (5),festék (5),fürdőszobák (5),rusztikus stílus (5),türkiz (5),ingatlan (5),stílusos (5),csajos (5),ünnep (5),meleg színek (5),stílus (5),nagy belmagasság (5),szürke (5),kreatív megoldások (5),mediterrán (5),belsőépítészet (4),ősz (4),modern dizájn (4),ágy (4),természet (4),padlástér (4),élénk (4),lépcső (4),egyedi kialakítás (4),medence (4),térkihasználás (4),ötlet (4),heti kedvenc (4),hálószobák (4),dísz (4),halloween (4),pezsgőszín (4),asztal (4),két szint (4),fal (4),ünnepek (4),minimalista (4),shabby chic (4),gyertya (4),penthouse (4),kreatív ötletek (4),egyedi design (4),hálósarok (4),berendezés (3),miniház (3),ablakok (3),töklámpás (3),újrahasznosítás (3),cementlap (3),tükör (3),térelválasztás (3),koszorú (3),budapest (3),képek (3),szalag (3),táblafesték (3),legénylakás (3),textilek (3),könyvespolc (3),retró (3),érdekességek (3),amerikai konyhás nappali (3),minimalista stílus (3),tavasz (3),fekete (3),hétvégi ház (3),elegancia (3),tök (3),egyedi megoldások (3),modern stílus (3),építészet (3),ipari stílus (3),stúdió (3),növények (3),merész (3),kreatív helykihasználás (3),kis hely (3),minimál (3),házfelújítás (3),előtte-utána (3),élénk színek (3),praktikus elrendezés (3),bézs (3),konténerház (3),egyedi megoldás (3),padlás (3),hangulatos (3),mozaik (3),hálófülke (3),faház (3),tetősík (3),kis fürdőszoba (3),sárga (3),falszínek (3),sztárok háza (3),dolgozósarok (3),üveg (3),minták (3),előtér (3),piros (3),renoválás (2),toboz (2),albérlet (2),mobil ház (2),helytakarékos (2),fa burkolat (2),kialakítás (2),konyhasziget (2),kis házak (2),iroda (2),költséghatékonyság (2),egy szoba (2),natúr színek (2),díszítés (2),kreatív elrendezés (2),rózsaszín (2),mediterrán hatás (2),környezetbarát (2),lakóhajó (2),parasztház (2),minimalista dizájn (2),két szintes lakás (2),sötét színek (2),karácsonyfa (2),sztárházak (2),olvasói lakások (2),exkluzív (2),nagy világ (2),szín (2),meleg (2),polc (2),duplex (2),nagy ablakok (2),praktikus megoldás (2),iskola (2),íróasztal (2),erdő (2),kültéri (2),kis konyhák (2),nyári hangulat (2),parketta (2),deisgn (2),család (2),háló (2),szoba (2),eye candy (2),fa bútorok (2),trendi (2),pr-cikk (2),virág (2),vidám színek (2),kreatív dekoráció (2),kedvenc (2),kék (2),világítás (2),tágas (2),csíkok (2),veranda (2),loft (2),képkeret (2),pihenés (2),színes kiegészítők (2),zuhanyfülke (2),kuckó (2),sötét falak (2),mini otthon (2),kis otthon (2),nagy ház (2),járólap (2),tippek (2),díszek (2),gyárépület (2),stílusok (2),vidám hatás (2),emeletes ágy (2),tök dekoráció (2),kis erkély (2),virágok (2),mobil otthon (2),belső kétszintes (2),színkavalkád (2),mosogató (2),sötét padló (2),praktikus megoldások (2),fehér enteriőr (2),polcok (2),hajóotthon (2),párnák (2),balkon (2),enteriőr (2),mini ház (2),beépített loggia (2),metrocsempe (2),tóparti ház (2),fekete-fehér (2),kis konyha (2),dán (1),geometrikus minták (1),mintás fal (1),csíkos falak (1),északi stílus (1),fenyő (1),belső tér (1),film (1),transzformáció (1),prototípus (1),trend (1),színes bútorok (1),konyhák (1),burkolat (1),vízilak (1),hajó (1),ünnepi hangulat (1),háló rész (1),viktoriánus stílus (1),kreatív dizájn (1),kislakás (1),harmónia (1),barna fal (1),brazil (1),őserdő (1),lekberendezés (1),bútor hack (1),színek (1),emeletes (1),kék fal (1),metrócsempe (1),üres falfelületek (1),mozaikcsempe (1),rózsaszín falak (1),környezet (1),inrpiráció (1),francia (1),gyerek (1),optikai térérzet növelés (1),példák (1),modern és régi (1),önfenntartó (1),eko (1),retró stílus (1),best of (1),best of 2015 (1),praktikus tárolás (1),airbnb (1),romantikus stílus (1),zöld ház (1),növényzet (1),pink (1),félfal (1),dió padló (1),tökfaragás (1),japán stílus (1),különleges tetők (1),hideg ellen (1),l-alak (1),hangulatteremtés (1),egyedi (1),gyerekágy (1),faszerkezet (1),best of (1),top5 (1),ünnepi dekoráció (1),alternatív karácsonyfa (1),természetes színek (1),hajóház (1),mini lak (1),újrahasznosított (1),mediterrán (1),vidám stílus (1),minimalizmus (1),szürke falak (1),lakásbővítés (1),tágas belső tér (1),francia sikk (1),menedék (1),indusztriál (1),faházikó (1),barokk stílus (1),belváros (1),kerámia (1),őszi dekoráció (1),bútorok (1),csajos lakás (1),alagsor (1),világos enteriőr (1),arany (1),álomház (1),rossz adottság (1),etalon (1),hygge (1),egyedi elrendezés (1),terrakotta (1),otthon dekor (1),nyitott (1),csempék (1),fehér konyha (1),világos színek (1),eklektikus stílus (1),tengerparti hangulat (1),húsvét (1), (1),inspirációválogatás (1),csajos stílus (1),kis fürdőszobák (1),fürdőszoba csempék (1),konyhacsempe (1),dolgozószoba (1),gyönyörű (1),üvegajtók (1),fa padló (1),konyhacsempék (1),ágynemű (1),fehér csempék (1),egybe nyitott (1),belső két szintes (1),nautica (1),hálógaléria (1),két szintes (1),második szint (1),modern hatás (1),belső dizájn (1),alvókuckó (1),természetes fény (1),szekrény ágy (1),funkcionális (1),növények a lakásban (1),állattartás (1),kis udvar (1),alkóv (1),térelválasztó (1),háló galéria (1),fekvőgaléria (1),kinti konyha (1),kerti étkező (1),alternatív (1),home office (1),fénycsatorna (1),sárga falak (1),csövek (1),elrejtés (1),pasilakás (1),skandináv stlílus (1),csajos dizájn (1),világos terek (1),vidék (1),több szintes ház (1),egyszerűség (1),3d látványterv (1),műfű (1),praktikus helykihasználás (1),kültéri dekoráció (1),tetők (1),báj (1),tető (1),hűtő (1),tengerparti hatás (1),hófehér (1),nagycsalád (1),gyárlakás (1),saját építésű (1),katalán (1),fenntartható (1),kiegészítők (1),ábrák (1),apró ház (1),skandináv otthonok (1),csíkos fal (1),krém szín (1),nem otthonos (1),nappalik (1),fókuszpont (1),mintás falak (1),merész falak (1),geometriai formák (1),úszó ház (1),hajólak (1),virág minta (1),ferde sík (1),pr (1),mosdószekrény (1),narancs (1),kandalló (1),barna (1),reggeliző sarok (1),olvasósarok (1),puffy festék (1),akril festék (1),mécses (1),tíkfa (1),lakások a nagyvilágból (1),mix (1),zen (1),kényelmes (1),sarok (1),fotók (1),családi (1),képkeretek (1),pratikus (1),falfelület (1),textil (1),vörös (1),hideg (1),kép (1),cipők (1),markáns (1),energia (1),beton (1),fürdőkád (1),rekord (1),mézeskalács (1),deszka (1),csillám (1),újra felhasználás (1),sütemény (1),csomagolás (1),galvanizálás (1),alvás (1),giccs (1),műfenyő (1),ajándék (1),befőttesüveg (1),izzósorok (1),naptár (1),ajtódísz (1),festett falak (1),babaszoba (1),sztár-házak (1),égők (1),legek (1),fények (1),hobby-bolt (1),kötött (1),kivilágítás (1),akasztó (1),kampók (1),kavics (1),homok (1),kövek (1),saját (1),előszoba (1),ablak (1),dexter (1),tanulás (1),ízlés (1),gyerekek (1),sorozatok lakásai (1),így néz ki (1),csíkos (1),party (1),édesség (1),cukorkák (1),formák (1),könyv (1),térnövelés (1),váza (1),jelly bean (1),fotel (1),este (1),fotó (1),interaktív (1),fürdő (1),steril (1),növény (1),praktika (1),elrendeles (1),kicsi (1),szőnyeg (1),városban (1),ajtók (1),benti (1),extra helyek (1),szekrényajtó (1),rendszerezés (1),kockás (1),négyzet (1),főzés (1),harmonikus (1),szabad (1),pad (1),barát (1),szalonnasütés (1),tűzrakó hely (1),zuhanyzó (1),kád (1),tiszta (1),egyszerű (1),optikai trükk (1),csempés (1),sztár otthonok (1),hollywood (1),minigarzon (1),kompakt konyha (1),francia (1),izzók (1),hotel (1),magyarország (1),CSíkos falak (1),tágas enteriőr (1),színes enteriőr (1),fehér gerendák (1),barokk (1),vendégház (1),kreatív konyha (1),színes csempék (1),takarékosság (1),fiatalos (1),különleges megoldások (1),barna falak (1),tanulósarok (1),színek konyhák (1),színes nappalik (1),tarka csempék (1),marokkói stílus (1),utazó otthon (1),konyhai tárolás (1),tárolási ötletek (1),kreatív lakberendezés (1),kényelem (1),előtteutána (1),eklektikus (1),fehér lambéria (1),költséghatékony ötletek (1),sikk (1),nyári hatás (1),szingli lakás (1),finn (1),lakókocsi (1),tetőablak (1),hirdetés (1),ezüst (1),közösségi szoba (1),családi tér (1),falmatrica (1),alvó galéria (1),kis erkélyek (1),helytakarékos megoldás (1),fehér bútorok (1),egyedi stílus (1),kerti bútor (1),pince (1),álomszép (1),skandináv stlíus (1),praktikum (1),kreatív berendezés (1),mobil megoldások (1),víztorony (1),stílusok kombinációja (1),torony (1),víkendház (1),fejtámla (1),semleges színek (1),kreatív (1),tornác (1),kültér (1),tölgyfa (1),alakítható bútorok (1),kis helyek (1),ágytámla (1),szép házak (1),múzeum (1),munkasarok (1),fa borítás (1),wellness (1),történelem (1),munka otthonról (1),konyahpult (1),szív (1),romantika (1),kanapé (1),designerek (1),nagy konyhák (1),modern (1),régiség (1),falfestés (1),nagy házak (1),beépített erkély (1),keret (1),fehér csempe (1),különleges házak (1),kerámiacsempék (1),intelligens otthon (1),mozaik csempe (1),hi-tech (1),mikro otthon (1),házimozi (1),tárolóhely (1),spa (1),konyha félsziget (1),belső ablak (1),kádak (1),new york (1),vidéki ház (1),kétszobás (1),spotlámpák (1),ausztrál házak (1),nagy tér (1),öntött vas kád (1),metró csempe (1),sikkes (1)

Reblog