Élet 26 négyzetméteren

erkély garzon kis lakás helykihasználás praktikus csajos

Még ha szűkös is a rendelkezésre álló hely egy lakásban, sokat tehetünk azért, hogy otthonosan érezzük magunkat benne. Jó példa erre ez a 26 négyzetméteres svéd garzon.

0
 

Franciaágy a bejárat felett - otthon 32 m²-en

A konyhai járólap és a hálórész falán, valamint a kuckózásra invitáló kanapén kívül ugyan szinte minden fehér színű ebben a kis lakásban, mégis sikerült otthonos összhatást elérni. A fehér optikai térnövelő és derítő hatására szükség is volt, az alapterület ugyanis mindössze 32 négyzetméter ebben a svéd garzonban.

0
 

Luxus 28 m²-en, kerekeken

kis lakás mobilotthon luxus helykihasználás

Nemcsak költséghatékonyság miatt választhat az ember mobilházat otthonául. Egy amerikai kivitelező cég kifejezetten olyan miniotthonokat valósít meg pótkocsikból, amelyek luxus berendezéssel bírnak, így nem kimondottan az alacsony büdzsével rendelkező párok vagy családok a célcsoportja, hanem azok, akik gyakran utaznak, de ehhez nem szívesen hagyják el otthonuk kényelmét.

0
 

Így rendezz be 20 m²-t!

kis terek garzon helykihasználás skandináv stílus

Tény, hogy nem a legkényelmesebb otthon, amit az ember csak kívánhat, de az alábbi, mindössze húsz négyzetméteres lakásból a tulajdonosok mégiscsak kihozták a legtöbbet, ami a praktikus helykihasználást, stílusosságot illeti.

1
 

Nappali nélkül is lehet otthonos a lakás?

Teljesen felszerelt konyha, munkalappal és tárolófelületekkel, valamint elegendő hellyel egy étkezőnek is + tágas háló + kényelmes kis fürdőszoba, mindez 22 négyzetméteren. Cserébe egy dologról azonban lemondtak a tulajdonosok, méghozzá a nappaliról, ami - lássuk be - egy lakás szinte legfontosabb pontja.

0
 

Mobilotthon 69 m²-en

helykihasználás mobilotthon mobilház

Színes, stílusos, napfény áztatta terek, újrahasznosított, egyedi bútorok, otthonos hálószoba és bájos konyhasarok - első látásra meg sem mondaná az ember, hogy mindezek egy mobilotthon részei. Márpedig a mintegy 70 négyzetméteres otthonnak kerekei vannak. A büszke tulajdonosok 3 évvel ezelőtt megelégelték a személytelen albérletek közötti vándorlást, és úgy döntöttek, élhető variációját valósítják meg egy saját, közös otthonnak.

0
 

Szekrénylépcső és fekvőgaléria 22 m²-en

kis lakás garzon helykihasználás galériaágy kreatív

Minél kisebb a rendelkezésre álló tér, annál nagyobb kreativitásra van szükség egy lakás berendezésénél. Ebben a 22 négyzetméteres otthonban a nappali fő eleme, a kanapé fölé került az alacsony galériaágy, egyfajta kuckó-jelleget kölcsönözve a tévézések, beszélgetések helyszínének.

1
 

A legtöbbet kihozni egy rossz adottságú lakásból

helykihasználás eklektikus stílus belsőépítészet rossz adottság

Az első ránézésre ragyogó, stílusos és otthonos madridi lakásról nem is mondanánk meg, hogy adottságainak "köszönhetően" felújítás előtt milyen szűkös lehetőségekkel kecsegtetett.

A belsőépítészt egy nagyjából százéves épületben található lerobbant lakás fogadta, szűk folyosókkal és több, kicsi hálószobával szabdalva, amelyek közül néhányban ablak sem volt. Plusz probléma? Mindössze az egyenetlen padlófelület és a háromszög alakú terek.

0
 

Nyaraló, 40 m² alatt

nyaraló otthonos tengerparti hangulat fehér falak helykihasználás

Szinte érezni a tenger sós illatát, a perzselő, meleg napsugarakat a bőrünkön, hallani a hullámok partot nyaldosó hangját - pedig csak egy 37 négyzetméteres ház belső terét látjuk az első képeken.

0
 

15 m²-es álomotthon

mini ház mobilotthon mobilház kis lakás helykihasználás kreatív kialakítás

A pékként dolgozó Michael és a párja, Haley Philadelphia szomszédságában élnek, egy apró, 15 négyzetméteres házban. Mindkettőjük családjában vannak építészek, sőt, bádogosok is, így amikor a saját ház megépítésének gondolata felmerült, több oldalról is támogatást kaptak álmuk megvalósításához. Egy trailer mobilházzá alakításának ötlete pedig az egyszerű életforma lehetőségeit és előnyeit nyitotta meg előttük.

0
 

otthonos a Facebookon

OTTHONOS

Inspiráció, lakberendezés, dekoráció, hobbi, ötletek, színek, falak, terek - képekkel illusztrálva. Ötleteket, fotókat az otthonosblog@freemail.hu-ra küldhettek.

címkék

inspiráció (198),kis lakás (131),kis terek (108),nagyvilág (105),garzon (92),otthonos (90),skandináv stílus (77),lakberendezés (76),felújítás (76),helykihasználás (66),átalakítás (55),kreatív (53),dekoráció (47),kreatív kialakítás (46),színek (46),praktikus kialakítás (34),konyha (32),fehér falak (32),nyaraló (27),tetőtér (26),karácsony (22),nagy terek (22),fürdőszoba (21),ház (20),fehér (17),hálószoba (17),design (16),egy légtér (16),nappali (16),dizájn (16),galéria (15),előtte utána (15),színes falak (15),advent (13),galériaágy (13),gyerekszoba (13),modern (13),falak (13),hangulat (13),luxus (12),dekor (12),belső építészet (12),csináld magad (12),kis ház (12),diy (12),celeb (12),rusztikus (12),válogatás (12),mediterrán stílus (11),meleg hatás (11),családi ház (11),praktikus (10),nagy lakás (10),tárolás (10),virtuális paletta (10),legszebb (10),világos (9),fa (9),vidám (9),csempe (9),mobilház (9),ötletek (9),fali dekoráció (9),vintage (9),skandináv (8),fehér padló (8),pasztell (8),pasztell színek (8),téglafal (8),kert (8),olvasói átalakítás (7),különlegesség (7),kreatív megoldás (7),érdekesség (7),helytakarékosság (7),padló (7),étkező (7),erkély (7),tapéta (7),lakás (7),elegáns (6),festés (6),fény (6),otthon (6),kis lakások (6),zöld (6),égősor (6),terasz (6),színes (6),egyedi (6),stílusos (5),kreatív megoldások (5),rusztikus stílus (5),üvegfal (5),mobilotthon (5),szürke (5),mediterrán (5),türkiz (5),stílus (5),térérzet növelés (5),festék (5),ingatlan (5),fürdőszobák (5),nagy belmagasság (5),csajos (5),ünnep (5),tengerpart (5),két szint (4),lépcső (4),élénk (4),medence (4),ünnepek (4),pezsgőszín (4),ötlet (4),gyertya (4),heti kedvenc (4),padlástér (4),egyedi kialakítás (4),fal (4),hálósarok (4),kreatív ötletek (4),ősz (4),természet (4),ágy (4),halloween (4),egyedi design (4),modern dizájn (4),hálószobák (4),shabby chic (4),térkihasználás (4),belsőépítészet (4),asztal (4),dísz (4),penthouse (4),meleg színek (4),fekete (3),táblafesték (3),dolgozósarok (3),növények (3),élénk színek (3),konténerház (3),egyedi megoldások (3),újrahasznosítás (3),bézs (3),elegancia (3),falszínek (3),textilek (3),sztárok háza (3),stúdió (3),kreatív helykihasználás (3),tükör (3),berendezés (3),padlás (3),egyedi megoldás (3),építészet (3),hálófülke (3),merész (3),sárga (3),tök (3),töklámpás (3),budapest (3),könyvespolc (3),előtte-utána (3),piros (3),előtér (3),minták (3),minimál (3),amerikai konyhás nappali (3),ablakok (3),minimalista stílus (3),érdekességek (3),kis hely (3),legénylakás (3),üveg (3),hangulatos (3),mozaik (3),házfelújítás (3),koszorú (3),hétvégi ház (3),retró (3),minimalista (3),szalag (3),ipari stílus (3),cementlap (3),tavasz (3),képek (3),modern stílus (3),faház (3),kis fürdőszoba (3),tetősík (3),parasztház (2),kreatív elrendezés (2),vidám színek (2),kreatív dekoráció (2),fa bútorok (2),díszítés (2),karácsonyfa (2),egy szoba (2),olvasói lakások (2),kedvenc (2),lakóhajó (2),rózsaszín (2),virágok (2),trendi (2),natúr színek (2),tóparti ház (2),pr-cikk (2),virág (2),térelválasztás (2),kialakítás (2),környezetbarát (2),eye candy (2),konyhasziget (2),kis házak (2),mediterrán hatás (2),kék (2),költséghatékonyság (2),nagy világ (2),színes kiegészítők (2),mobil ház (2),sötét színek (2),iroda (2),sztárházak (2),renoválás (2),két szintes lakás (2),nagy ablakok (2),emeletes ágy (2),háló (2),polcok (2),tágas (2),veranda (2),díszek (2),világítás (2),kis otthon (2),sötét falak (2),duplex (2),parketta (2),párnák (2),nagy ház (2),hajóotthon (2),loft (2),nyári hangulat (2),enteriőr (2),metrocsempe (2),beépített loggia (2),színkavalkád (2),kis konyha (2),fekete-fehér (2),sötét padló (2),zuhanyfülke (2),mosogató (2),tippek (2),erdő (2),exkluzív (2),csíkok (2),kültéri (2),kuckó (2),praktikus megoldások (2),iskola (2),képkeret (2),járólap (2),praktikus megoldás (2),tök dekoráció (2),kis konyhák (2),helytakarékos (2),albérlet (2),szín (2),polc (2),meleg (2),toboz (2),fa burkolat (2),íróasztal (2),deisgn (2),mobil otthon (2),család (2),miniház (2),gyárépület (2),balkon (2),mini otthon (2),mini ház (2),belső kétszintes (2),kis erkély (2),vidám hatás (2),pihenés (2),szoba (2),stílusok (2),fehér enteriőr (2),színes bútorok (1),háló rész (1),északi stílus (1),bútor hack (1),sikkes (1),fenyő (1),viktoriánus stílus (1),lekberendezés (1),színek (1),konyhák (1),félfal (1),barna fal (1),transzformáció (1),prototípus (1),trend (1),film (1),emeletes (1),inrpiráció (1),airbnb (1),romantikus stílus (1),belső tér (1),francia (1),példák (1),modern és régi (1),pink (1),növényzet (1),üres falfelületek (1),környezet (1),rózsaszín falak (1),önfenntartó (1),brazil (1),zöld ház (1),eko (1),retró stílus (1),csíkos falak (1),burkolat (1),mozaikcsempe (1),kék fal (1),vízilak (1),hajó (1),harmónia (1),kislakás (1),metrócsempe (1),praktikus tárolás (1),best of 2015 (1),best of (1),kreatív dizájn (1),őserdő (1),gyerek (1),optikai térérzet növelés (1),ünnepi hangulat (1),krém szín (1),hangulatteremtés (1),egyedi (1),l-alak (1),mini lak (1),újrahasznosított (1),indusztriál (1),faházikó (1),hideg ellen (1),tökfaragás (1),természetes színek (1),hajóház (1),faszerkezet (1),gyerekágy (1),japán stílus (1),különleges tetők (1),barokk stílus (1),belváros (1),lakásbővítés (1),tágas belső tér (1),egybe nyitott (1),belső két szintes (1),hófehér (1),nagycsalád (1),szürke falak (1),minimalizmus (1),kerámia (1),őszi dekoráció (1),menedék (1),francia sikk (1),mediterrán (1),vidám stílus (1),alternatív karácsonyfa (1),ünnepi dekoráció (1),eklektikus stílus (1),rossz adottság (1),etalon (1),tengerparti hangulat (1),üvegajtók (1),fa padló (1),gyönyörű (1),álomház (1),arany (1),fehér konyha (1),világos színek (1),egyedi elrendezés (1),hygge (1),alagsor (1),világos enteriőr (1),konyhacsempék (1),fehér csempék (1),kis fürdőszobák (1),fürdőszoba csempék (1),csajos lakás (1),bútorok (1),best of (1),top5 (1),csajos stílus (1),praktikus elrendezés (1),dolgozószoba (1),ágynemű (1),konyhacsempe (1), (1),inspirációválogatás (1),húsvét (1),gyárlakás (1),saját építésű (1),alvókuckó (1),modern hatás (1),második szint (1),belső dizájn (1),háló galéria (1),skandináv stlílus (1),fekvőgaléria (1),nautica (1),hálógaléria (1),térelválasztó (1),kis udvar (1),alkóv (1),szekrény ágy (1),két szintes (1),természetes fény (1),pasilakás (1),csajos dizájn (1),sárga falak (1),home office (1),fénycsatorna (1),pr (1),geometrikus minták (1),dán (1),alternatív (1),kinti konyha (1),több szintes ház (1),világos terek (1),vidék (1),elrejtés (1),kerti étkező (1),csövek (1),állattartás (1),funkcionális (1),báj (1),tető (1),kiegészítők (1),ábrák (1),merész falak (1),geometriai formák (1),tetők (1),kültéri dekoráció (1),katalán (1),fenntartható (1),tengerparti hatás (1),hűtő (1),műfű (1),praktikus helykihasználás (1),úszó ház (1),hajólak (1),nappalik (1),csíkos fal (1),nem otthonos (1),3d látványterv (1),növények a lakásban (1),egyszerűség (1),apró ház (1),dió padló (1),ferde sík (1),minimalista dizájn (1),virág minta (1),mintás falak (1),skandináv otthonok (1),fókuszpont (1),mintás fal (1),spa (1),narancs (1),kandalló (1),barna (1),reggeliző sarok (1),olvasósarok (1),puffy festék (1),akril festék (1),mécses (1),tíkfa (1),lakások a nagyvilágból (1),mix (1),zen (1),kényelmes (1),sarok (1),fotók (1),családi (1),képkeretek (1),pratikus (1),falfelület (1),textil (1),vörös (1),hideg (1),kép (1),cipők (1),markáns (1),energia (1),beton (1),fürdőkád (1),rekord (1),mézeskalács (1),deszka (1),csillám (1),újra felhasználás (1),sütemény (1),csomagolás (1),galvanizálás (1),alvás (1),giccs (1),műfenyő (1),ajándék (1),befőttesüveg (1),izzósorok (1),naptár (1),ajtódísz (1),festett falak (1),babaszoba (1),sztár-házak (1),égők (1),legek (1),fények (1),hobby-bolt (1),kötött (1),kivilágítás (1),akasztó (1),kampók (1),kavics (1),homok (1),kövek (1),saját (1),előszoba (1),ablak (1),dexter (1),tanulás (1),ízlés (1),gyerekek (1),sorozatok lakásai (1),így néz ki (1),csíkos (1),party (1),édesség (1),cukorkák (1),formák (1),könyv (1),térnövelés (1),váza (1),jelly bean (1),fotel (1),este (1),fotó (1),interaktív (1),fürdő (1),steril (1),növény (1),praktika (1),elrendeles (1),kicsi (1),szőnyeg (1),városban (1),ajtók (1),benti (1),extra helyek (1),szekrényajtó (1),rendszerezés (1),kockás (1),négyzet (1),főzés (1),harmonikus (1),szabad (1),pad (1),barát (1),szalonnasütés (1),tűzrakó hely (1),zuhanyzó (1),kád (1),tiszta (1),egyszerű (1),optikai trükk (1),csempés (1),sztár otthonok (1),hollywood (1),francia (1),minigarzon (1),izzók (1),hotel (1),kreatív konyha (1),kompakt konyha (1),magyarország (1),fehér gerendák (1),tágas enteriőr (1),barokk (1),vendégház (1),CSíkos falak (1),színes csempék (1),marokkói stílus (1),különleges megoldások (1),takarékosság (1),barna falak (1),tanulósarok (1),kreatív berendezés (1),fiatalos (1),színek konyhák (1),utazó otthon (1),tarka csempék (1),konyhai tárolás (1),tárolási ötletek (1),színes nappalik (1),színes enteriőr (1),kreatív lakberendezés (1),fehér lambéria (1),előtteutána (1),költséghatékony ötletek (1),sikk (1),közösségi szoba (1),eklektikus (1),nyári hatás (1),tetőablak (1),finn (1),hirdetés (1),ezüst (1),szingli lakás (1),családi tér (1),pince (1),kis erkélyek (1),falmatrica (1),helytakarékos megoldás (1),fehér bútorok (1),kényelem (1),alvó galéria (1),egyedi stílus (1),álomszép (1),skandináv stlíus (1),praktikum (1),kerti bútor (1),mobil megoldások (1),mozaik csempe (1),torony (1),víztorony (1),víkendház (1),fejtámla (1),ágytámla (1),stílusok kombinációja (1),semleges színek (1),tölgyfa (1),tornác (1),alakítható bútorok (1),kis helyek (1),kreatív (1),szép házak (1),romantika (1),múzeum (1),munkasarok (1),fa borítás (1),wellness (1),történelem (1),munka otthonról (1),konyahpult (1),szív (1),kanapé (1),designerek (1),nagy konyhák (1),kültér (1),modern (1),beépített erkély (1),falfestés (1),keret (1),fehér csempe (1),mosdószekrény (1),nagy házak (1),különleges házak (1),hi-tech (1),intelligens otthon (1),mikro otthon (1),házimozi (1),kerámiacsempék (1),tárolóhely (1),ausztrál házak (1),kádak (1),konyha félsziget (1),new york (1),vidéki ház (1),régiség (1),belső ablak (1),kétszobás (1),nagy tér (1),öntött vas kád (1),metró csempe (1),spotlámpák (1),lakókocsi (1)

Reblog