Alapterület megduplázva - házfelújítás Párizsban

felújítás otthonos praktikus

Egy francia építész brüsszeli és párizsi megbízásai után elérkezettnek látta az időt, hogy saját projektbe vágjon. Első látásra beleszeretett a Párizs 20. kerületében álló, elhanyagolt téglaházba, és úgy döntött, beköltözik a párjával. A felújítás két fronton is kihívást jelentett számára: saját munkájának referenciája és egy saját otthon megteremtése volt a cél egyben.

0
 

TOP 5 otthonos 2017-ben

best of top5 otthonos

Elérkezett az év utolsó napja. Nézzük, melyik volt az öt leglátogatottabb bejegyzés idén a blogon, azaz melyik posztokat szerettétek a legjobban/legtöbben!

0
 

Meseszép hajólak Amszterdamból

hajóház hajóotthon otthonos

Annelies, aki maga is egy "hajóházban" született, illetve élt szinte egész életében, férjével együtt úgy döntött, a saját gyermeküket is egy félig vízen álló otthonban szeretné felnevelni. Miután egy kikötőhely felszabadult a feleség gyerekkori otthonának közelében, bele is vágtak az építkezésbe. A végeredmény egy világos, tágas, otthonos és különleges lak lett. Nézzünk körbe az amszterdami otthonban!

0
 

Felújítás retró stílusban

átalakítás vintage felújítás otthonos

Korábbi angliai utazása során szeretett bele egy olasz pár Cambridge városába, olyannyira, hogy úgy döntött, a családdal együtt odaköltözik. Róma forgalmas utcái után az angol egyetemvárost kifejezetten békésnek találták, és a számukra legkedveltebb környéken kerestek eladó házat.

1
 

Finn tóparti ház, hétféle faanyagból

tóparti ház faszerkezet otthonos

Ennek a háznak nemcsak az a különlegessége, hogy egy finn tó partján áll és gyönyörű, hanem az is, hogy hét különböző faanyagot használtak a megépítéséhez. A Helsinkitől 60 mérföldre találhat Tenalában élő vidéki közösség házaiban egy közös: a nyeregtetős szerkezet. Az építész csapat ennek mefelelően tervezte meg a ház alapjait, igyekeztek azonban valami egyediséget is vinni a szerkezetbe, ezért a főépítész hét különböző, kezelt és kezeletlen faanyagot használt az építkezésnél.

0
 

Extra megoldások 22 négyzetméterre

kis lakás garzon helykihasználás otthonos

Ennek a 22 négyzetméteres taiwani lakásnak a kialakítását egy belső építész stúdiót kapta feladatul. A csapat igyekezett a megbízó életvitelének megfelelő funkciókra kihegyezni az elrendezést. A tulajdonos egy fiatal nő, aki a munkája során gyakran utazik, és amikor hazaér, a jó alváson kívül csak egy forró fürdőre vágyik, ezért például teljes értékű fürdőszobát terveztek - kádra cserélték a korábbi zuhanyzót, a mosógépet pedig a konyhába száműzték.

2
 

Női garzon felturbózva

egy légtér garzon kis lakás otthonos kreatív

Amikor Deepica, egy népszerű beauty blogger és youtuber New Yorkba költözött, a lakás kiválasztásánál a legfontosabb szempont számára az volt, hogy minél világosabb legyen. Mivel a csatornáján főleg smink-videókat és termékteszteket mutat be, nélkülözhetetlen számára az elegendő természetes fény, a minőségi felvételek elkészítéséhez. Amikor a nagy ablakokkal rendelkező garzont sikerült megtalálnia, már csak a felújítási munkák és a dizájnos, inspiráló enteriőr kialakítása volt hátra, amivel egy belső építész stúdiót bízott meg.

0
 

Ilyen egy menő lakás, 45 négyzetméteren

otthonos egyedi pasztell színes kreatív

Egy majdnem négyzet alakú, 45 négyzetméteres otthon kreatív, stílusos kialakítását kapta feladatul egy építészeti stúdió Moszkvában.

0
 

Ebbe a portugál nyaralóba beköltöznénk

nyaraló átalakítás otthonos exkluzív

Földművesek egykori rejtett menedékéből varázsolt exkluzív nyaralót egy francia belsőépítész+építész páros Portugáliában.

0
 

Egy skandináv lakás az ősz színeiben

inspiráció ősz otthonos hangulatteremtés

Jól megválasztott ágyneműk, díszpárnák, pasztell színű bútorok és kiegészítők adják ennek a skandináv otthonnak az alapvető báját - ami nem titkolt módon most kifejezetten a nyár elmúlására, a barnás, bézses évszakra reflektál, ontva magából az ősz puha hangulatát.

0
 

otthonos a Facebookon

OTTHONOS

Inspiráció, lakberendezés, dekoráció, hobbi, ötletek, színek, falak, terek - képekkel illusztrálva. Ötleteket, fotókat az otthonosblog@freemail.hu-ra küldhettek.

címkék

inspiráció (200),kis lakás (133),kis terek (108),nagyvilág (105),garzon (92),otthonos (91),skandináv stílus (77),lakberendezés (77),felújítás (76),helykihasználás (66),átalakítás (55),kreatív (53),dekoráció (47),színek (46),kreatív kialakítás (46),praktikus kialakítás (34),konyha (33),fehér falak (32),nyaraló (28),tetőtér (26),nagy terek (22),karácsony (22),fürdőszoba (21),ház (20),egy légtér (18),fehér (17),hálószoba (17),nappali (16),design (16),dizájn (16),színes falak (15),előtte utána (15),galéria (15),modern (14),gyerekszoba (13),falak (13),hangulat (13),advent (13),galériaágy (13),belső építészet (12),rusztikus (12),kis ház (12),dekor (12),csináld magad (12),diy (12),celeb (12),luxus (12),válogatás (12),meleg hatás (11),családi ház (11),mediterrán stílus (11),praktikus (10),nagy lakás (10),világos (10),virtuális paletta (10),legszebb (10),tárolás (10),csempe (9),fali dekoráció (9),fa (9),vintage (9),mobilház (9),vidám (9),ötletek (9),pasztell színek (8),kreatív megoldás (8),skandináv (8),téglafal (8),kert (8),pasztell (8),fehér padló (8),különlegesség (7),erkély (7),egyedi (7),olvasói átalakítás (7),padló (7),étkező (7),lakás (7),helytakarékosság (7),tapéta (7),érdekesség (7),tengerpart (6),festés (6),terasz (6),kis lakások (6),égősor (6),zöld (6),színes (6),elegáns (6),fény (6),otthon (6),üvegfal (5),térérzet növelés (5),fürdőszobák (5),rusztikus stílus (5),meleg színek (5),kreatív megoldások (5),türkiz (5),csajos (5),szürke (5),mobilotthon (5),ingatlan (5),mediterrán (5),stílusos (5),stílus (5),festék (5),ünnep (5),nagy belmagasság (5),ősz (4),egyedi kialakítás (4),halloween (4),padlástér (4),hálószobák (4),belsőépítészet (4),lépcső (4),ünnepek (4),gyertya (4),medence (4),térkihasználás (4),természet (4),élénk (4),ágy (4),modern dizájn (4),heti kedvenc (4),egyedi design (4),asztal (4),fal (4),dísz (4),két szint (4),pezsgőszín (4),kreatív ötletek (4),hálósarok (4),ötlet (4),shabby chic (4),penthouse (4),koszorú (3),érdekességek (3),stúdió (3),könyvespolc (3),tavasz (3),fekete (3),táblafesték (3),egyedi megoldások (3),minimál (3),mozaik (3),amerikai konyhás nappali (3),tetősík (3),elegancia (3),budapest (3),textilek (3),tükör (3),hálófülke (3),kreatív helykihasználás (3),minimalista stílus (3),ipari stílus (3),hétvégi ház (3),konténerház (3),házfelújítás (3),ablakok (3),egyedi megoldás (3),tök (3),töklámpás (3),képek (3),retró (3),cementlap (3),minimalista (3),sztárok háza (3),előtte-utána (3),hangulatos (3),kis fürdőszoba (3),modern stílus (3),minták (3),élénk színek (3),előtér (3),üveg (3),padlás (3),faház (3),piros (3),kis hely (3),legénylakás (3),merész (3),növények (3),dolgozósarok (3),építészet (3),berendezés (3),falszínek (3),sárga (3),szalag (3),bézs (3),újrahasznosítás (3),fa burkolat (2),költséghatékonyság (2),albérlet (2),parasztház (2),lakóhajó (2),helytakarékos (2),környezetbarát (2),toboz (2),natúr színek (2),mobil ház (2),két szintes lakás (2),kreatív elrendezés (2),mediterrán hatás (2),konyhasziget (2),iroda (2),térelválasztás (2),karácsonyfa (2),díszítés (2),rózsaszín (2),kialakítás (2),olvasói lakások (2),renoválás (2),sztárházak (2),egy szoba (2),kis házak (2),minimalista dizájn (2),kis konyha (2),meleg (2),iskola (2),íróasztal (2),szín (2),nagy világ (2),praktikus megoldás (2),duplex (2),polc (2),deisgn (2),család (2),kültéri (2),zuhanyfülke (2),kis konyhák (2),erdő (2),nyári hangulat (2),parketta (2),praktikus elrendezés (2),háló (2),szoba (2),fa bútorok (2),trendi (2),kedvenc (2),eye candy (2),virág (2),kreatív dekoráció (2),pr-cikk (2),kék (2),képkeret (2),tágas (2),csíkok (2),nagy ablakok (2),világítás (2),veranda (2),pihenés (2),loft (2),járólap (2),színes kiegészítők (2),kuckó (2),mini otthon (2),gyárépület (2),sötét falak (2),kis otthon (2),díszek (2),nagy ház (2),vidám színek (2),miniház (2),mobil otthon (2),vidám hatás (2),emeletes ágy (2),tök dekoráció (2),kis erkély (2),virágok (2),stílusok (2),belső kétszintes (2),sötét színek (2),beépített loggia (2),tippek (2),polcok (2),fehér enteriőr (2),praktikus megoldások (2),párnák (2),balkon (2),enteriőr (2),hajóotthon (2),fekete-fehér (2),metrocsempe (2),sötét padló (2),színkavalkád (2),mosogató (2),mini ház (2),tóparti ház (2),exkluzív (2),északi stílus (1),mintás fal (1),geometrikus minták (1),fenyő (1),csíkos falak (1),belső tér (1),film (1),transzformáció (1),prototípus (1),trend (1),színes bútorok (1),konyhák (1),burkolat (1),vízilak (1),hajó (1),ünnepi hangulat (1),háló rész (1),viktoriánus stílus (1),kreatív dizájn (1),kislakás (1),harmónia (1),barna fal (1),brazil (1),őserdő (1),lekberendezés (1),bútor hack (1),színek (1),emeletes (1),kék fal (1),metrócsempe (1),üres falfelületek (1),mozaikcsempe (1),rózsaszín falak (1),környezet (1),inrpiráció (1),francia (1),gyerek (1),optikai térérzet növelés (1),példák (1),modern és régi (1),önfenntartó (1),eko (1),retró stílus (1),best of (1),best of 2015 (1),praktikus tárolás (1),airbnb (1),romantikus stílus (1),zöld ház (1),növényzet (1),pink (1),félfal (1),apró ház (1),hideg ellen (1),tökfaragás (1),japán stílus (1),l-alak (1),egyedi (1),mini lak (1),hangulatteremtés (1),különleges tetők (1),gyerekágy (1),ünnepi dekoráció (1),best of (1),alternatív karácsonyfa (1),hajóház (1),faszerkezet (1),természetes színek (1),újrahasznosított (1),faházikó (1),minimalizmus (1),mediterrán (1),szürke falak (1),tágas belső tér (1),egybe nyitott (1),lakásbővítés (1),vidám stílus (1),francia sikk (1),barokk stílus (1),indusztriál (1),belváros (1),őszi dekoráció (1),menedék (1),kerámia (1),top5 (1),bútorok (1),arany (1),alagsor (1),álomház (1),etalon (1),eklektikus stílus (1),rossz adottság (1),világos enteriőr (1),hygge (1),nyitott (1),terrakotta (1),csempék (1),világos színek (1),egyedi elrendezés (1),fehér konyha (1),tengerparti hangulat (1),üvegajtók (1),inspirációválogatás (1),húsvét (1),csajos stílus (1),fürdőszoba csempék (1),csajos lakás (1),kis fürdőszobák (1), (1),konyhacsempe (1),fa padló (1),gyönyörű (1),konyhacsempék (1),fehér csempék (1),dolgozószoba (1),ágynemű (1),belső két szintes (1),nagycsalád (1),második szint (1),nautica (1),hálógaléria (1),modern hatás (1),alvókuckó (1),háló galéria (1),belső dizájn (1),két szintes (1),természetes fény (1),állattartás (1),funkcionális (1),kis udvar (1),térelválasztó (1),szekrény ágy (1),alkóv (1),fekvőgaléria (1),skandináv stlílus (1),alternatív (1),kinti konyha (1),home office (1),sárga falak (1),pr (1),fénycsatorna (1),kerti étkező (1),csövek (1),csajos dizájn (1),pasilakás (1),világos terek (1),több szintes ház (1),elrejtés (1),vidék (1),növények a lakásban (1),egyszerűség (1),kültéri dekoráció (1),műfű (1),tetők (1),tető (1),kiegészítők (1),báj (1),praktikus helykihasználás (1),hűtő (1),gyárlakás (1),hófehér (1),saját építésű (1),fenntartható (1),tengerparti hatás (1),katalán (1),ábrák (1),geometriai formák (1),csíkos fal (1),dió padló (1),krém szín (1),nappalik (1),3d látványterv (1),nem otthonos (1),skandináv otthonok (1),fókuszpont (1),úszó ház (1),merész falak (1),hajólak (1),ferde sík (1),mintás falak (1),virág minta (1),dán (1),mosdószekrény (1),narancs (1),kandalló (1),barna (1),reggeliző sarok (1),olvasósarok (1),puffy festék (1),akril festék (1),mécses (1),tíkfa (1),lakások a nagyvilágból (1),mix (1),zen (1),kényelmes (1),sarok (1),fotók (1),családi (1),képkeretek (1),pratikus (1),falfelület (1),textil (1),vörös (1),hideg (1),kép (1),cipők (1),markáns (1),energia (1),beton (1),fürdőkád (1),rekord (1),mézeskalács (1),deszka (1),csillám (1),újra felhasználás (1),sütemény (1),csomagolás (1),galvanizálás (1),alvás (1),giccs (1),műfenyő (1),ajándék (1),befőttesüveg (1),izzósorok (1),naptár (1),ajtódísz (1),festett falak (1),babaszoba (1),sztár-házak (1),égők (1),legek (1),fények (1),hobby-bolt (1),kötött (1),kivilágítás (1),akasztó (1),kampók (1),kavics (1),homok (1),kövek (1),saját (1),előszoba (1),ablak (1),dexter (1),tanulás (1),ízlés (1),gyerekek (1),sorozatok lakásai (1),így néz ki (1),csíkos (1),party (1),édesség (1),cukorkák (1),formák (1),könyv (1),térnövelés (1),váza (1),jelly bean (1),fotel (1),este (1),fotó (1),interaktív (1),fürdő (1),steril (1),növény (1),praktika (1),elrendeles (1),kicsi (1),szőnyeg (1),városban (1),ajtók (1),benti (1),extra helyek (1),szekrényajtó (1),rendszerezés (1),kockás (1),négyzet (1),főzés (1),harmonikus (1),szabad (1),pad (1),barát (1),szalonnasütés (1),tűzrakó hely (1),zuhanyzó (1),kád (1),tiszta (1),egyszerű (1),optikai trükk (1),csempés (1),sztár otthonok (1),hollywood (1),minigarzon (1),kompakt konyha (1),francia (1),izzók (1),hotel (1),magyarország (1),CSíkos falak (1),tágas enteriőr (1),színes enteriőr (1),fehér gerendák (1),barokk (1),vendégház (1),kreatív konyha (1),színes csempék (1),takarékosság (1),fiatalos (1),különleges megoldások (1),barna falak (1),tanulósarok (1),színek konyhák (1),színes nappalik (1),tarka csempék (1),marokkói stílus (1),utazó otthon (1),konyhai tárolás (1),tárolási ötletek (1),kreatív lakberendezés (1),kényelem (1),előtteutána (1),eklektikus (1),fehér lambéria (1),költséghatékony ötletek (1),sikk (1),nyári hatás (1),szingli lakás (1),finn (1),lakókocsi (1),tetőablak (1),hirdetés (1),ezüst (1),közösségi szoba (1),családi tér (1),falmatrica (1),alvó galéria (1),kis erkélyek (1),helytakarékos megoldás (1),fehér bútorok (1),egyedi stílus (1),kerti bútor (1),pince (1),álomszép (1),skandináv stlíus (1),praktikum (1),kreatív berendezés (1),mobil megoldások (1),víztorony (1),stílusok kombinációja (1),torony (1),víkendház (1),fejtámla (1),semleges színek (1),kreatív (1),tornác (1),kültér (1),tölgyfa (1),alakítható bútorok (1),kis helyek (1),ágytámla (1),szép házak (1),múzeum (1),munkasarok (1),fa borítás (1),wellness (1),történelem (1),munka otthonról (1),konyahpult (1),szív (1),romantika (1),kanapé (1),designerek (1),nagy konyhák (1),modern (1),régiség (1),falfestés (1),nagy házak (1),beépített erkély (1),keret (1),fehér csempe (1),különleges házak (1),kerámiacsempék (1),intelligens otthon (1),mozaik csempe (1),hi-tech (1),mikro otthon (1),házimozi (1),tárolóhely (1),spa (1),konyha félsziget (1),belső ablak (1),kádak (1),new york (1),vidéki ház (1),kétszobás (1),spotlámpák (1),ausztrál házak (1),nagy tér (1),öntött vas kád (1),metró csempe (1),sikkes (1)

Reblog