Színrobbanás Malagában

mediterrán nagyvilág színek otthonos vidám stílus

Ciklámen, citromsárga, babakék, púderrózsaszín, türkiz, piros, szürke - mind, egy helyen, egy malagai lakásban.

0
 

A tavasz színei a lakásban: vidám sárga

A tavasz, nyár színeit évszaktól függetlenül is otthonunkba csempészhetjük, biztosítva ezzel a friss, vidám és napsütéses hangulatot a helyiségekben. Lehet sárga a fal, a bútor, de akár már csak néhány kiegészítővel is üdén vibráló hatást érhetünk el.

Következzen egy napsárga válogatás, inspirációként!

sárga sárga falak színes falak vidám hangulat tavasz

1
 

Ház 24 négyzetméteren

Attól, mert egy ház kicsi, még lehet vidám, világos, otthonos és hívogató is egyben - ahogy ez az észak-kaliforniai nyaraló is bizonyítja. Az egy építészeti stúdió által tervezett, mindössze 24 négyzetméteres házikó egy tejüzem mellett épült, kopás-, és korrózió-álló anyagok felhasználásával.

kis házak kis ház nyaraló nagyvilág optikai térérzet növelés otthonos vidám gyerek

2
 

Rusztikusan elegáns, kreatív otthon

Hogyan fér meg egymás mellett az elegáns vörös, a virágmintás tapéta, a hófehér fal és a fa gerenda egy lakásban? Egy spanyol képzőművész otthona most megmutatja!

0
 

Színkavalkád mediterrán stílusban

Ciklámen függöny, babakék kanapé, napsárga díszpárna, rózsaszín lámpabura, türkizkék szék - és még csak nem is bántják az ember szemét. Ha egy lakás vibráló, üde színekben pompázik, az vajon csak azt jelentheti, hogy nők lakják?

2
 

Színes, vidám konyhák

Sok otthonban választják a sötét, fehér, vagy natúr színeket, ha a konyhára kerül a sor, pedig némelyik élénk, vibráló szín is jól mutathat ebben a helyiségben. Persze itt is igaz a szabály, miszerint fontos, hogy a túl erőteljes színeket kombináljuk valamilyen finomabb árnyalattal, hogy nehogy túl nyomasztó vagy szemet zavaró legyen az eredmény.

1
 

Narancs és zöld a 48 négyzetméteres tetőtérben

A spanyolországi Burgos-ban található ez az alig 50 négyzetméteres, kétszobás, tetőtéri lakás, amelyben az élénk színeknek használatának köszönhető az üde és fiatalos hangulat.

3
 

Fürdőszobát az ágy alá!

Újabb kislakással bővül a kreatív helykihasználást bemutató sorozat a blogon - ezúttal egy barcelonai otthon mutatja be, hogyan rendezzünk be ötletesen egy jó adottságokkal rendelkező garzont.

1
 

Vidám színek, térelválasztás

Mitől lesz ez a lakás olyan vidám, fiatalos és üde hatású? Természetesen a színektől!

1
 

Tengerparti otthon Sydney-ben

Egy fiatal pár azzal a kéréssel fordult pár évvel ezelőtt az ingatlanközvetítőhöz, hogy mutasson nekik tengerpartra néző otthont Sydney északi tengerpartján, olyat, ami még a számukra is megfizethető kategória - a közvítető pedig egyetlen elérhető árfekvésű ingatlant mutatott - egy házat a '30-as évekből.

Természetesen már aznap azon munkálkodtak, hogy valahogy meg tudják vásárolni, elég volt egyszer megnézniük.

0
 
«
12

otthonos a Facebookon

OTTHONOS

Inspiráció, lakberendezés, dekoráció, hobbi, ötletek, színek, falak, terek - képekkel illusztrálva. Ötleteket, fotókat az otthonosblog@freemail.hu-ra küldhettek.

címkék

inspiráció (185),kis lakás (112),kis terek (106),nagyvilág (105),garzon (82),otthonos (82),lakberendezés (75),felújítás (71),skandináv stílus (64),átalakítás (54),kreatív (52),helykihasználás (49),színek (46),dekoráció (46),kreatív kialakítás (39),praktikus kialakítás (31),konyha (29),fehér falak (28),tetőtér (25),nyaraló (24),nagy terek (22),karácsony (22),ház (20),fürdőszoba (19),fehér (17),hálószoba (16),design (16),egy légtér (15),színes falak (15),dizájn (15),előtte utána (15),galéria (14),advent (13),falak (13),modern (13),hangulat (13),nappali (13),diy (12),celeb (12),dekor (12),belső építészet (12),csináld magad (12),válogatás (12),gyerekszoba (12),rusztikus (12),mediterrán stílus (11),luxus (11),kis ház (11),meleg hatás (11),tárolás (10),virtuális paletta (10),galériaágy (10),vintage (9),családi ház (9),ötletek (9),legszebb (9),fali dekoráció (8),fa (8),praktikus (8),skandináv (8),kert (8),téglafal (8),pasztell (8),vidám (8),érdekesség (7),kreatív megoldás (7),tapéta (7),pasztell színek (7),nagy lakás (7),olvasói átalakítás (7),étkező (7),helytakarékosság (7),különlegesség (7),lakás (7),csempe (7),világos (7),fény (6),erkély (6),égősor (6),zöld (6),mobilház (6),kis lakások (6),otthon (6),színes (6),festés (6),fehér padló (6),ingatlan (5),padló (5),nagy belmagasság (5),tengerpart (5),türkiz (5),fürdőszobák (5),elegáns (5),mediterrán (5),stílus (5),ünnep (5),kreatív megoldások (5),szürke (5),festék (5),terasz (5),halloween (4),ünnepek (4),shabby chic (4),egyedi kialakítás (4),ősz (4),gyertya (4),stílusos (4),pezsgőszín (4),üvegfal (4),ágy (4),heti kedvenc (4),élénk (4),két szint (4),dísz (4),modern dizájn (4),egyedi (4),ötlet (4),kreatív ötletek (4),penthouse (4),meleg színek (4),térkihasználás (4),fal (4),egyedi design (4),csajos (4),lépcső (4),természet (4),asztal (4),térérzet növelés (4),medence (4),minimalista (3),hétvégi ház (3),minimalista stílus (3),töklámpás (3),tök (3),padlás (3),egyedi megoldás (3),konténerház (3),érdekességek (3),textilek (3),kreatív helykihasználás (3),táblafesték (3),dolgozósarok (3),ablakok (3),stúdió (3),ipari stílus (3),amerikai konyhás nappali (3),berendezés (3),koszorú (3),szalag (3),bézs (3),sztárok háza (3),tetősík (3),budapest (3),építészet (3),hálósarok (3),házfelújítás (3),hálószobák (3),tavasz (3),újrahasznosítás (3),sárga (3),fekete (3),falszínek (3),hangulatos (3),képek (3),rusztikus stílus (3),növények (3),piros (3),minták (3),merész (3),előtér (3),elegancia (3),minimál (3),hálófülke (3),üveg (3),egyedi megoldások (3),könyvespolc (3),tükör (3),kis hely (3),kis fürdőszoba (3),retró (3),mozaik (3),előtte-utána (3),iroda (2),meleg (2),nagy világ (2),belsőépítészet (2),szín (2),mobilotthon (2),költséghatékonyság (2),kültéri (2),erdő (2),cementlap (2),tóparti ház (2),legénylakás (2),díszítés (2),sötét padló (2),mediterrán hatás (2),íróasztal (2),fehér enteriőr (2),deisgn (2),család (2),praktikus megoldások (2),parketta (2),iskola (2),rózsaszín (2),pihenés (2),képkeret (2),loft (2),renoválás (2),kialakítás (2),kis házak (2),virágok (2),nagy ablakok (2),virág (2),színes kiegészítők (2),eye candy (2),kedvenc (2),kék (2),veranda (2),világítás (2),lakóhajó (2),enteriőr (2),nagy ház (2),polc (2),konyhasziget (2),vidám színek (2),kreatív dekoráció (2),környezetbarát (2),csíkok (2),szoba (2),háló (2),pr-cikk (2),exkluzív (2),színkavalkád (2),fekete-fehér (2),gyárépület (2),belső kétszintes (2),fa burkolat (2),kuckó (2),kis konyha (2),kreatív elrendezés (2),stílusok (2),olvasói lakások (2),emeletes ágy (2),parasztház (2),egy szoba (2),polcok (2),helytakarékos (2),padlástér (2),albérlet (2),duplex (2),tök dekoráció (2),tippek (2),díszek (2),kis konyhák (2),nyári hangulat (2),miniház (2),mini otthon (2),praktikus megoldás (2),mobil otthon (2),mosogató (2),hajóotthon (2),sötét falak (2),sztárházak (2),toboz (2),két szintes lakás (2),élénk színek (2),natúr színek (2),faház (2),karácsonyfa (2),járólap (2),modern stílus (2),mobil ház (2),metrocsempe (2),párnák (2),tágas (2),balkon (2),viktoriánus stílus (1),vízilak (1),fa bútorok (1),trend (1),kék fal (1),kislakás (1),harmónia (1),növényzet (1),eklektikus (1),best of 2015 (1),emeletes (1),előtteutána (1),költséghatékony ötletek (1),eko (1),praktikus tárolás (1),sikk (1),prototípus (1),háló rész (1),önfenntartó (1),transzformáció (1),zöld ház (1),fehér lambéria (1),kreatív dizájn (1),nyári hatás (1),barna fal (1),tetőablak (1),színek (1),konyhák (1),brazil (1),hirdetés (1),metrócsempe (1),best of (1),retró stílus (1),őserdő (1),belső tér (1),finn (1),színes bútorok (1),bútor hack (1),romantikus stílus (1),hajó (1),ünnepi hangulat (1),pink (1),lekberendezés (1),szingli lakás (1),sikkes (1),film (1),lakókocsi (1),ezüst (1),airbnb (1),burkolat (1),belső dizájn (1),nagycsalád (1),belső két szintes (1),hófehér (1),gyárlakás (1),fenntartható (1),saját építésű (1),egybe nyitott (1),lakásbővítés (1),mediterrán (1),vidám stílus (1),minimalizmus (1),szürke falak (1),kis otthon (1),tágas belső tér (1),katalán (1),tengerparti hatás (1),ábrák (1),kiegészítők (1),geometriai formák (1),merész falak (1),hajólak (1),úszó ház (1),báj (1),tető (1),praktikus helykihasználás (1),hűtő (1),kis erkély (1),műfű (1),tetők (1),kültéri dekoráció (1),francia sikk (1),menedék (1),hajóház (1),alternatív karácsonyfa (1),beépített loggia (1),természetes színek (1),gyerekágy (1),faszerkezet (1),ünnepi dekoráció (1),best of (1),fürdőszoba csempék (1),csajos stílus (1),kis fürdőszobák (1),csajos lakás (1),top5 (1),bútorok (1),különleges tetők (1),japán stílus (1),indusztriál (1),faházikó (1),barokk stílus (1),belváros (1),kerámia (1),őszi dekoráció (1),újrahasznosított (1),mini ház (1),hideg ellen (1),tökfaragás (1),l-alak (1),egyedi (1),mini lak (1),hangulatteremtés (1),minimalista dizájn (1),ferde sík (1),home office (1),alternatív (1),sárga falak (1),fénycsatorna (1),dán (1),pr (1),kinti konyha (1),kerti étkező (1),világos terek (1),csajos dizájn (1),több szintes ház (1),vidék (1),csövek (1),elrejtés (1),geometrikus minták (1),mintás fal (1),francia (1),modern és régi (1),inrpiráció (1),üres falfelületek (1),rózsaszín falak (1),mozaikcsempe (1),példák (1),optikai térérzet növelés (1),fenyő (1),csíkos falak (1),északi stílus (1),sötét színek (1),gyerek (1),félfal (1),térelválasztás (1),pasilakás (1),nem otthonos (1),nappalik (1),3d látványterv (1),egyszerűség (1),funkcionális (1),növények a lakásban (1),krém szín (1),csíkos fal (1),mintás falak (1),virág minta (1),fókuszpont (1),skandináv otthonok (1),apró ház (1),dió padló (1),állattartás (1),kis udvar (1),modern hatás (1),második szint (1),alvókuckó (1),háló galéria (1),skandináv stlílus (1),fekvőgaléria (1),nautica (1),hálógaléria (1),alkóv (1),térelválasztó (1),szekrény ágy (1),természetes fény (1),két szintes (1),környezet (1),spotlámpák (1),kép (1),sarok (1),hideg (1),cipők (1),markáns (1),kényelmes (1),olvasósarok (1),kandalló (1),puffy festék (1),narancs (1),barna (1),reggeliző sarok (1),energia (1),vörös (1),kampók (1),akasztó (1),szekrényajtó (1),extra helyek (1),rendszerezés (1),falfelület (1),pratikus (1),textil (1),családi (1),fotók (1),képkeretek (1),akril festék (1),zen (1),fények (1),izzósorok (1),hobby-bolt (1),kötött (1),kivilágítás (1),befőttesüveg (1),újra felhasználás (1),mézeskalács (1),rekord (1),deszka (1),csillám (1),legek (1),égők (1),tíkfa (1),beton (1),mécses (1),lakások a nagyvilágból (1),mix (1),fürdőkád (1),sztár-házak (1),ajtódísz (1),naptár (1),festett falak (1),babaszoba (1),kockás (1),négyzet (1),saját (1),kövek (1),előszoba (1),csíkos (1),party (1),kavics (1),homok (1),sorozatok lakásai (1),így néz ki (1),dexter (1),ablak (1),este (1),fotel (1),édesség (1),cukorkák (1),formák (1),könyv (1),térnövelés (1),váza (1),jelly bean (1),fotó (1),interaktív (1),trendi (1),fürdő (1),gyerekek (1),tanulás (1),főzés (1),városban (1),harmonikus (1),tiszta (1),egyszerű (1),szőnyeg (1),kicsi (1),benti (1),ajtók (1),elrendeles (1),praktika (1),optikai trükk (1),csempés (1),tűzrakó hely (1),szalonnasütés (1),növény (1),steril (1),ízlés (1),barát (1),szabad (1),kád (1),zuhanyfülke (1),zuhanyzó (1),pad (1),sütemény (1),csomagolás (1),vidám hatás (1),színes nappalik (1),színek konyhák (1),fiatalos (1),takarékosság (1),tárolási ötletek (1),konyhai tárolás (1),színes csempék (1),kreatív konyha (1),marokkói stílus (1),tarka csempék (1),utazó otthon (1),különleges megoldások (1),barna falak (1),házimozi (1),mikro otthon (1),kerámiacsempék (1),különleges házak (1),nagy házak (1),hi-tech (1),intelligens otthon (1),tanulósarok (1),kreatív berendezés (1),mobil megoldások (1),mozaik csempe (1),hotel (1),izzók (1),alvó galéria (1),egyedi stílus (1),falmatrica (1),kis erkélyek (1),helytakarékos megoldás (1),kerti bútor (1),praktikum (1),családi tér (1),pince (1),álomszép (1),skandináv stlíus (1),fehér bútorok (1),kényelem (1),magyarország (1),CSíkos falak (1),kompakt konyha (1),minigarzon (1),francia (1),vendégház (1),barokk (1),kreatív lakberendezés (1),színes enteriőr (1),tágas enteriőr (1),fehér gerendák (1),falfestés (1),beépített erkély (1),kanapé (1),szív (1),designerek (1),nagy konyhák (1),konyahpult (1),romantika (1),szép házak (1),torony (1),víkendház (1),fejtámla (1),ágytámla (1),munka otthonról (1),munkasarok (1),galvanizálás (1),alvás (1),giccs (1),műfenyő (1),ajándék (1),sztár otthonok (1),hollywood (1),múzeum (1),fa borítás (1),wellness (1),történelem (1),víztorony (1),stílusok kombinációja (1),öntött vas kád (1),nagy tér (1),metró csempe (1),kétszobás (1),belső ablak (1),ausztrál házak (1),spa (1),keret (1),fehér csempe (1),mosdószekrény (1),tárolóhely (1),konyha félsziget (1),kádak (1),alakítható bútorok (1),tölgyfa (1),kis helyek (1),kreatív (1),semleges színek (1),tornác (1),kültér (1),new york (1),vidéki ház (1),régiség (1),modern (1),közösségi szoba (1)

Reblog