Fenntartható ház Vietnámban, növényfallal

Ez az érdekes betonház Ho Si Minh-ben épült, Vietnám déli részén - fenntartható, azaz a területi adottságoktól függően az energiaigények költséghatékony optimalizálására törekszik. Egy építészeti stúdió projektje. És már lakják is.

kert növényzet zöld ház eko önfenntartó környezet nagyvilág ház minimalista stílus

1
 

Egy víkendház, ahol mindenki elfér

Amikor Jessica és Yianni megvette ezt a kis víkendházat az oregoni Portland-ben, úgy döntöttek, hogy az 50 nm-es alapterület kibővítése helyett inkább úgy próbálják azt átalakítani, hogy az elérhető térből hozzák ki a lehető legjobbat.

0
 

A diktátor nyaralója

Hogy miről híres Szocsi? A hamarosan kezdődő téli olimpián kívül rejteget még turisztikai látványosságot: az egykori diktátor, Sztálin kedvenc pihenőhelye is a grúz határ közelében lévő tengerparti faluban állt.

0
 

Zöld fürdőszobák

Amennyire közhely, olyannyira fontos hangsúlyozni, mennyit is számít egy adott helyiség színvilága. Ahogy egyes színek lehangolttá, feszültté tehetnek minket, úgy vidíthat/frissíthet fel egy vidám, élénk szín - természetesen a megfelelő arányokat és mértékletességet betartva.

A nappalik és hálószobák falai után ezúttal a színes fürdőszobák kerülnek a virtuális palettára, közülük is elsőként a zöld!

0
 

Lakások pepitában

Amennyire merész, annyira lehet jó választás is a négyzetes járólap - és, bár leggyakrabban konyhákban, valamint fürdőszobákban használt megoldás, egy nappaliban, gyerekszobában is ugyanúgy megállja a helyét. Nem csak fekete-fehér kombinációban gondolkodhatunk, nyugodtan választhatunk piros, sárga, zöld, vagy szürke kiegészítő színt is az alap (fehér) mellé, annyira érdemes természetesen figyelnünk, hogy az adott helyiségben használt színek harmonizáljanak vele.

0
 

Heti kedvenc - kertek

Újra itt a hétvége, íme a heti kedvencek!

Ugyan az esték már hűvösebbek, és a levelek is hamarosan már csak sárga, bordó és barna színnel vonják be a fák ágait, valamint az utakat, az indián nyárnak hála, még mindig tölthetjük az időt a szabadban. Ennek örömére hangulatos kerti megoldásokat válogattam össze szombatra:

2
 

Türkiz falak a lakásban

Egy lakás, egy szoba hangulatát elsősorban a színei határozzák meg, így kétségkívül az egyik legsarkalatosabb pont egy lakótér kialakításában a falak színe. Amilyen egyszerűnek tűnhet azonban egy szín kiválasztása, olyan sok odafigyelést és türelmes válogatást igényel.

Előfordulhat, hogy a szín, ami két hete még a szívünk csücske volt, most, a falon száradva már egyáltalán nem tetszik; legszívesebben újrafestenénk az egészet: csakhogy ez legtöbbször nem lehetséges (legalábbis a pénztárcánk bánná). Ezért nagyon fontos a megfelelő szín kiválasztása, és nem csak egy adott színpaletta alapján, a festék boltban - ha tehetjük, próbáljuk ki a színt egy kisebb felületen, mielőtt az egész hálót pl. narancs színűre pingálnánk.

Addig is, néhány válogatás segítségével, szeretnék bemutatni egyes falszíneket a virtuális palettáról, hogyan is festenek a gyakorlatban.

Önző módon, személyes kedvencemmel kezdem, ami amennyire elcsépelt az amerikai sorozatok és filmek díszleteiben, olyan kevéssé használt szín a hazai lakás dekorációban - egyelőre: bemutatom a türkizt.

1
 

otthonos a Facebookon

OTTHONOS

Inspiráció, lakberendezés, dekoráció, hobbi, ötletek, színek, falak, terek - képekkel illusztrálva. Ötleteket, fotókat az otthonosblog@freemail.hu-ra küldhettek.

címkék

inspiráció (173),kis terek (100),kis lakás (93),nagyvilág (91),lakberendezés (74),otthonos (66),garzon (66),skandináv stílus (59),felújítás (56),kreatív (49),dekoráció (46),színek (45),átalakítás (43),kreatív kialakítás (39),helykihasználás (37),fehér falak (28),praktikus kialakítás (28),konyha (24),tetőtér (22),nyaraló (20),nagy terek (19),ház (19),karácsony (19),fürdőszoba (18),fehér (17),hálószoba (16),design (16),dizájn (15),színes falak (14),falak (13),advent (13),egy légtér (13),nappali (13),galéria (12),diy (12),celeb (12),hangulat (12),előtte utána (12),dekor (12),csináld magad (12),meleg hatás (11),luxus (11),gyerekszoba (10),modern (10),rusztikus (9),tárolás (9),belső építészet (9),ötletek (9),virtuális paletta (9),válogatás (9),legszebb (8),fa (8),vidám (8),kert (8),skandináv (8),galériaágy (8),mediterrán stílus (8),világos (7),vintage (7),különlegesség (7),érdekesség (7),étkező (7),fali dekoráció (7),pasztell (7),tapéta (7),pasztell színek (7),kis ház (7),lakás (7),fény (6),olvasói átalakítás (6),helytakarékosság (6),nagy lakás (6),égősor (6),festés (6),zöld (6),praktikus (6),kis lakások (6),otthon (6),kreatív megoldás (6),erkély (6),fehér padló (6),ingatlan (5),stílus (5),ünnep (5),nagy belmagasság (5),padló (5),kreatív megoldások (5),elegáns (5),színes (5),szürke (5),csempe (5),téglafal (5),családi ház (5),fürdőszobák (5),festék (5),mediterrán (5),türkiz (5),egyedi kialakítás (4),shabby chic (4),heti kedvenc (4),ágy (4),két szint (4),modern dizájn (4),egyedi design (4),fal (4),térérzet növelés (4),élénk (4),penthouse (4),medence (4),ötlet (4),térkihasználás (4),tengerpart (4),üvegfal (4),gyertya (4),dísz (4),ünnepek (4),lépcső (4),terasz (4),mobilház (4),pezsgőszín (4),asztal (4),táblafesték (3),kreatív ötletek (3),természet (3),bézs (3),képek (3),építészet (3),hálósarok (3),meleg színek (3),stílusos (3),elegancia (3),koszorú (3),tök (3),fekete (3),ősz (3),sztárok háza (3),kreatív helykihasználás (3),egyedi megoldás (3),retró (3),ipari stílus (3),házfelújítás (3),berendezés (3),szalag (3),csajos (3),egyedi (3),halloween (3),könyvespolc (3),rusztikus stílus (3),tükör (3),budapest (3),érdekességek (3),egyedi megoldások (3),dolgozósarok (3),konténerház (3),növények (3),előtte-utána (3),falszínek (3),ablakok (3),hangulatos (3),kis fürdőszoba (3),piros (3),előtér (3),üveg (3),minták (3),sárga (3),merész (3),tetősík (3),mozaik (3),hétvégi ház (3),kis hely (3),hálófülke (3),textilek (3),tavasz (3),mediterrán hatás (2),virág (2),duplex (2),díszítés (2),karácsonyfa (2),eye candy (2),képkeret (2),kreatív dekoráció (2),vidám színek (2),toboz (2),tágas (2),praktikus megoldás (2),nagy ablakok (2),kialakítás (2),hálószobák (2),szín (2),parketta (2),háló (2),praktikus megoldások (2),sötét falak (2),rózsaszín (2),metrocsempe (2),enteriőr (2),konyhasziget (2),szoba (2),iroda (2),mobil otthon (2),meleg (2),színes kiegészítők (2),család (2),padlás (2),kék (2),környezetbarát (2),deisgn (2),fehér enteriőr (2),kedvenc (2),költséghatékonyság (2),amerikai konyhás nappali (2),íróasztal (2),sötét padló (2),renoválás (2),díszek (2),sztárházak (2),újrahasznosítás (2),veranda (2),két szintes lakás (2),legénylakás (2),tippek (2),loft (2),polc (2),nagy világ (2),kuckó (2),padlástér (2),minimalista (2),pihenés (2),lakóhajó (2),élénk színek (2),mobil ház (2),járólap (2),polcok (2),párnák (2),helytakarékos (2),minimalista stílus (2),balkon (2),kreatív elrendezés (2),egy szoba (2),kis konyha (2),faház (2),olvasói lakások (2),parasztház (2),világítás (2),fekete-fehér (2),csíkok (2),natúr színek (2),kis házak (2),stúdió (2),kültéri (2),erdő (2),stílusok (2),belsőépítészet (2),minimál (2),albérlet (2),színkavalkád (2),töklámpás (2),brazil (1),őserdő (1),lakókocsi (1),nyári hatás (1),alvó galéria (1),finn (1),színes enteriőr (1),szingli lakás (1),praktikum (1),helytakarékos megoldás (1),emeletes (1),fehér gerendák (1),falmatrica (1),hirdetés (1),tágas enteriőr (1),ezüst (1),pr-cikk (1),skandináv stlíus (1),álomszép (1),tetőablak (1),fehér bútorok (1),kis erkélyek (1),kislakás (1),barna fal (1),hófehér (1),harmónia (1),kreatív lakberendezés (1),fehér lambéria (1),kerti bútor (1),költséghatékony ötletek (1),sikk (1),vendégház (1),barokk (1),eklektikus (1),családi tér (1),pince (1),kényelem (1),sikkes (1),előtteutána (1),CSíkos falak (1),közösségi szoba (1),egyedi stílus (1),kreatív dizájn (1),fa bútorok (1),mozaikcsempe (1),két szintes (1),természetes fény (1),hálógaléria (1),nautica (1),fenntartható (1),katalán (1),szekrény ágy (1),alkóv (1),funkcionális (1),növények a lakásban (1),állattartás (1),kis udvar (1),térelválasztó (1),második szint (1),modern hatás (1),csajos dizájn (1),térelválasztás (1),világos terek (1),több szintes ház (1),elrejtés (1),vidék (1),pasilakás (1),skandináv stlílus (1),belső dizájn (1),alvókuckó (1),modern stílus (1),háló galéria (1),fekvőgaléria (1),egyszerűség (1),3d látványterv (1),tető (1),tetők (1),báj (1),kiegészítők (1),geometriai formák (1),ábrák (1),kültéri dekoráció (1),műfű (1),hűtő (1),belső kétszintes (1),praktikus helykihasználás (1),kis erkély (1),tengerparti hatás (1),merész falak (1),úszó ház (1),apró ház (1),dió padló (1),csíkos fal (1),krém szín (1),nem otthonos (1),nappalik (1),skandináv otthonok (1),fókuszpont (1),minimalista dizájn (1),hajólak (1),ferde sík (1),virág minta (1),mintás falak (1),csövek (1),kerti étkező (1),mobilotthon (1),best of 2015 (1),praktikus tárolás (1),metrócsempe (1),burkolat (1),kék fal (1),gyárlakás (1),best of (1),airbnb (1),romantikus stílus (1),belső tér (1),nagy ház (1),retró stílus (1),vízilak (1),hajó (1),trend (1),prototípus (1),háló rész (1),viktoriánus stílus (1),bútor hack (1),lekberendezés (1),transzformáció (1),nyári hangulat (1),ünnepi hangulat (1),hajóotthon (1),konyhák (1),színes bútorok (1),film (1),pink (1),növényzet (1),geometrikus minták (1),dán (1),mintás fal (1),gyárépület (1),fenyő (1),csíkos falak (1),pr (1),fénycsatorna (1),alternatív (1),kinti konyha (1),saját építésű (1),home office (1),sárga falak (1),északi stílus (1),sötét színek (1),rózsaszín falak (1),üres falfelületek (1),környezet (1),önfenntartó (1),zöld ház (1),eko (1),inrpiráció (1),francia (1),gyerek (1),félfal (1),optikai térérzet növelés (1),példák (1),modern és régi (1),színek (1),kültér (1),vörös (1),energia (1),textil (1),családi (1),fotók (1),markáns (1),cipők (1),kényelmes (1),sarok (1),kép (1),hideg (1),képkeretek (1),pratikus (1),rendszerezés (1),kockás (1),négyzet (1),benti (1),extra helyek (1),szekrényajtó (1),falfelület (1),mosogató (1),akasztó (1),kampók (1),olvasósarok (1),reggeliző sarok (1),festett falak (1),naptár (1),babaszoba (1),emeletes ágy (1),sztár-házak (1),ajtódísz (1),égők (1),hobby-bolt (1),kötött (1),kivilágítás (1),legek (1),fürdőkád (1),beton (1),puffy festék (1),kandalló (1),narancs (1),barna (1),akril festék (1),zen (1),tíkfa (1),mécses (1),lakások a nagyvilágból (1),mix (1),ajtók (1),elrendeles (1),előszoba (1),saját (1),csíkos (1),party (1),este (1),kövek (1),kavics (1),így néz ki (1),dexter (1),ablak (1),homok (1),fotel (1),fotó (1),édesség (1),formák (1),könyv (1),térnövelés (1),cukorkák (1),váza (1),interaktív (1),trendi (1),fürdő (1),jelly bean (1),sorozatok lakásai (1),gyerekek (1),egyszerű (1),tiszta (1),optikai trükk (1),csempés (1),kád (1),harmonikus (1),főzés (1),praktika (1),kicsi (1),szőnyeg (1),városban (1),zuhanyfülke (1),zuhanyzó (1),steril (1),ízlés (1),tanulás (1),iskola (1),növény (1),tűzrakó hely (1),pad (1),szabad (1),barát (1),szalonnasütés (1),fények (1),izzósorok (1),kerámiacsempék (1),házimozi (1),különleges házak (1),nagy házak (1),tóparti ház (1),mikro otthon (1),hi-tech (1),kreatív berendezés (1),mobil megoldások (1),mozaik csempe (1),intelligens otthon (1),falfestés (1),beépített erkély (1),nagy tér (1),öntött vas kád (1),metró csempe (1),spotlámpák (1),ausztrál házak (1),spa (1),keret (1),fehér csempe (1),mosdószekrény (1),tárolóhely (1),tanulósarok (1),barna falak (1),marokkói stílus (1),színes csempék (1),tarka csempék (1),mini otthon (1),miniház (1),kreatív konyha (1),hotel (1),kompakt konyha (1),minigarzon (1),francia (1),izzók (1),utazó otthon (1),konyhai tárolás (1),kis konyhák (1),takarékosság (1),fa burkolat (1),különleges megoldások (1),tök dekoráció (1),fiatalos (1),tárolási ötletek (1),színes nappalik (1),vidám hatás (1),színek konyhák (1),kétszobás (1),belső ablak (1),történelem (1),wellness (1),hollywood (1),sztár otthonok (1),alvás (1),fa borítás (1),múzeum (1),nagy konyhák (1),konyahpult (1),munka otthonról (1),munkasarok (1),galvanizálás (1),giccs (1),deszka (1),csillám (1),újra felhasználás (1),befőttesüveg (1),rekord (1),mézeskalács (1),műfenyő (1),ajándék (1),csomagolás (1),sütemény (1),designerek (1),kanapé (1),tornác (1),virágok (1),tölgyfa (1),alakítható bútorok (1),modern (1),régiség (1),konyha félsziget (1),kádak (1),new york (1),vidéki ház (1),kis helyek (1),kreatív (1),ágytámla (1),szép házak (1),romantika (1),szív (1),fejtámla (1),víkendház (1),semleges színek (1),stílusok kombinációja (1),víztorony (1),torony (1),magyarország (1)

Reblog