A stílusos fürdőszobák második részében szintén nem túlzottan nagy, ám annál egyedibb helyiségek mutatkoznak be, inspirációul: 

1. Egyszerűen klasszikus

Egy zuhanyzós fürdőrész és egy WC egybevonásával jött létre ez a kis, világos fürdőszoba. A téglaformájú márványcsempék a zuhanyzóban, a fehér metró csempék a falon és a hatszögű mozaik csempe a padlón különleges, tiszta összhatást kölcsönöznek a térnek. 

A kis ablaknak köszönhetően még természetes fény is jut a szobába, a talpas mosdókagyló pedig vintage-stílust visz az otthonos kis kuckóhoz, valamint a járófelületből is keveset vesz el. 

A fürdőszobafal mögötti lépcsőházból vettek el egy kis helyet, így egy beépített, polcos tárolónak is jutott hely.

 A tejüveg ajtó jó megoldás arra, hogy az előszobából plusz fényt nyerjünk, anélkül, hogy megtörné a fürdő intimitását.

2. Bájos vintage

Újrahasznosított tárgyak és a beáradó természetes fény adja a fürdő vonzerejét. A fókuszpontban álló mosdópult egy régi vaskerítés egy darabjából készült, amit egy vaskerethez hegesztettek, így biztosítva a mosdókagylók és a pult megfelelő alátámasztását. A pult borítása gyönyörű mészkő, ebbe süllyesztették a két elegáns mosdójagylót. 

A gyógyszeres szekrény ajtaját régi, méretre vágott zsaluból készítették, erősítve a fürdő vintage stílusát. 

Az egyszerű fehér csempék és a zuhanyzó üvegajtaja felerősíti az ablakon beáradó fény derítő hatását. 

3. Country stílus

Az alacsony mennyezet nemhogy zavaró lenne, ellenkezőleg; inkább bájossá teszi ezt a kis fürdőt. A fényt visszatükröző fehér festés tágas térérzetet keltenek, elterelve a figyelmet az alacsony belmagasságról. 

A stílushoz tökéletesen illik a talpas mosdókagyló. A fal lambéria elemeit vízszintesen helyezték el, így egyedivé téve a hatást. Az antik fenyőfa komód nemcsak tárolóhelyként funkcionál, de színénél fogva melegséget is kölcsönöz a szoba fehérségének. 

A régi, öntöttvas kádat feljavították, és szintén fehérre festették. A plusz kreatív ötlet: a törölköző akasztó a falon egy régi lépcsőkorlát.

4. Mozaik a padlón

A teljes felújítás egy funkcionális és elegáns kis fürdőszobát eredményezett. Az átalakított elrendezés megkönnyíti a ki- és befelé közlekedést, valamint tágasabb térérzetet nyújt. 

Klasszikus fehér metró csempe váltotta fel az egykor rózsaszín falakat. A kopott szőnyeget elegánsabb és időtálló fekete-fehér, hatszögű mozaikcsempékre cserélték, amelyeken nem látszik annyira az idő múlása. A fehér mosdószekrény elegendő tároló helyet biztosít, ahogy a falba beépített tükrös szekrény is.

5. Újraértelmezés

A mosdópult egy francia antik fa asztalból, a padló pedig egy régi raktárból megmentett fenyőfa deszkákból készült. A régi, öntöttvas kádat sem dobták ki, felújították,  újrazománcozták, és egy modern "esőzuhanyfejet" adtak hozzá.  

Régi hideg- és melegvizes csapfogantyúkat használtak akasztóként a falon (a tükörbe látszik). A nagyméretű tükör visszaveri a fényt, ettől világosabb és nagyobb térérzetű lesz a szoba. 

A régi kádak ugyan szépek és különlegesek, a perem nyújtotta tároló felületeket azonban nélkülözni kénytelenek; itt egy falhoz tolt polc elemmel oldották meg ezt a hiányt. 

6. Elegánsan az alagsorban

A talpas mosdókagyló és az üveg zuhanyzófalak nyitottság érzetét keltik ebben az alagsori fürdőszobában. A falba épített diófa polcok pótolják a hiányzó mosdószekrény pakolófelületét. 

 A magas, átlátszó üveg ajtó kiemeli a mennyezet magasságát és növeli a térérzetet. Ahogy a fehér metró csempék is. 

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva követheted a blogot a facebook-on!