Zöld fürdőszobák

Amennyire közhely, olyannyira fontos hangsúlyozni, mennyit is számít egy adott helyiség színvilága. Ahogy egyes színek lehangolttá, feszültté tehetnek minket, úgy vidíthat/frissíthet fel egy vidám, élénk szín - természetesen a megfelelő arányokat és mértékletességet betartva.

A nappalik és hálószobák falai után ezúttal a színes fürdőszobák kerülnek a virtuális palettára, közülük is elsőként a zöld!

0
 

Variációk étkezősarokra

Nemcsak olvasni, vagy pihenni jó az otthonunk külön, erre a célra kialakított "sarkaiban", természetesen enni is jobb olyan környezetben, ahol a párunkkal, vagy akár egyedül, akár a család többi tagjával egyszerre is kényelembe helyezhetjük magunkat - az asztal körül.

Mert, bár megvan a hangulata a kanapén, tévézés közben, tálcáról evésnek is, lássuk be: az igazi, hangulatos étkezés asztalnál történik, így nem árt, ha egy esztétikusan kialakított, hívogató étkezővel is arra motiváljuk a család tagjait, hogy együtt egyenek. Ugyanakkor a baráti beszélgetések, teázások, kávézások is jobb hangulatban telnek egy ilyen étkező"sarok"ban.

0
 

Olvasósarkok, kényelmes kuckók

Minden lakásban, házban jó, ha van egy hely, egy "kuckó", ahova bevackolhatunk az aktuális könyvünkkel, vagy akár csak egy bögre forró kakaóval, teával és sütivel, ahol kis időre kivonhatjuk magunkat a monoton hétköznapok tennivalói, a rohanás és stressz alól. Egy hely, ahol szívesen olvasunk, vagy csak lapozgatunk egy magazint, ahol hátradőlve zenét hallgatunk, pihenünk egy kicsit - egy sarok nekünk.

0
 

Hálószobák a tetőtérben

A tető-, és padlástéri szobák hátrányos helyzetből indulnak, ha egyéb, normál belmagasságú helyiségekkel versenyeztetjük őket, ugyanakkor izgalmas, kreatív megoldások, egyedi megjelenés és hangulat kialakításának lehetőségét adják a kezünkbe, így könnyen megtanulhatjuk szeretni őket.

2
 

A csodálatos táblafesték

Írjunk üzeneteket a falra - az asztalra, sőt, a szekrényekre is! A táblafestékkel kezelt felületekre ugyanúgy írhatunk krétával, mint az iskolai táblára gyerekként, itt viszont semmi tétje nincs annak, amit felvésünk rá, ellenben nagyszerűen dekorál.

0
 

Lila falak a szobában

A lila a titokzatosság, az elegancia és a luxus színe. Élénk, sokoldalú és egyre közkedveltebb szín, és, bár drámai hatást is könnyen elérhetünk vele, a használatáról akkor sem kell lemondanunk, ha visszafogott, világos, vagy bájos, otthonos dizájnt szeretnénk teremteni a lakásban.

0
 

Cipőtárolási ötletek kis helyen

Még egy ideig reménykedtem az indiánnyár visszatértében, de most, hogy beköszöntött az október is, én pedig hiába vártam türelmesen a langyosabb estékre, úgy döntöttem, ideje elengedni az illúziót, és beengedni azt őszt a lakásba - nem csak ruhák, de melegebb, zárt cipők formájában is. Ekkor szembesültem újra az örök problémával, ami valahogy így szól: uramatyám, hova tegyük ezt a sok cipőt? Minél többen élnek egy háztartásban, annál több csizma, cipő, szandál és papucs keresi a helyét a lakásban, ilyenkor jól jön néhány kreatív ötlet a tárolásukhoz. Ezekből szemezgettem:

0
 

Vörös falak a lakásban

Energiát teremt, stimulálja az étvágyunkat, felráz és hívogat. A lángolást, a szerelmet, a szenvedélyt juttatja eszünkbe; a színskála legmelegebb pontja. Kínában a boldogság színeként tekintenek rá, Japánban a hősiességhez kapcsolják.

Akármire is asszociáljunk róla, egy biztos: a piros egy erőteljes és gyönyörű szín. A dekorációban a vibráló vöröset általában valaminek a kiemeléséhez, hangsúlyossá tételéhez, míg a sötétebb, barnásabb árnyalatot a szobák falain és ajtókon használják.

Ahhoz, hogy ne legyen túl nyomasztó a hatás, fontos, hogy jó kiegészítő színt használjunk: kitűnő párosítás lehet fehérrel, szürkével, sőt, az élénk sárgával is.

A virtuális palettáról a türkiz és a sárga után bemutatkozik: a vörös.

2
 

A régi ablakkeretek új élete

Ne dobjuk ki a régi, ütött-kopott, leselejtezett ablakkereteket! Hogy miért ne? Az alábbi válogatásból kiderül.

0
 

Tárolási tippek kis konyhákhoz

Minden helyiségből a legjobbat hozhatja ki a rendszerezés, de a kevés hellyel rendelkező konyhák különösen sokat profitálhatnak az akasztók, tartók és polcok kreatív használatán.

Aki gyakran süt, főz, biztosan egyetért velem, amikor azt mondom; egy konyhában sosem lehet elég hely. Használjunk hát minél több lehetséges felületet tárolásra - íme 10 ötlet, hogyan!

0
 

otthonos a Facebookon

OTTHONOS

Inspiráció, lakberendezés, dekoráció, hobbi, ötletek, színek, falak, terek - képekkel illusztrálva. Ötleteket, fotókat az otthonosblog@freemail.hu-ra küldhettek.

címkék

inspiráció (199),kis lakás (132),kis terek (108),nagyvilág (105),garzon (92),otthonos (90),skandináv stílus (77),lakberendezés (76),felújítás (76),helykihasználás (66),átalakítás (55),kreatív (53),dekoráció (47),kreatív kialakítás (46),színek (46),praktikus kialakítás (34),konyha (33),fehér falak (32),nyaraló (27),tetőtér (26),karácsony (22),nagy terek (22),fürdőszoba (21),ház (20),hálószoba (17),fehér (17),dizájn (16),nappali (16),egy légtér (16),design (16),galéria (15),előtte utána (15),színes falak (15),advent (13),modern (13),hangulat (13),gyerekszoba (13),galériaágy (13),falak (13),válogatás (12),belső építészet (12),csináld magad (12),celeb (12),rusztikus (12),luxus (12),diy (12),dekor (12),kis ház (12),meleg hatás (11),mediterrán stílus (11),családi ház (11),nagy lakás (10),praktikus (10),tárolás (10),legszebb (10),virtuális paletta (10),ötletek (9),mobilház (9),vintage (9),csempe (9),világos (9),fa (9),vidám (9),fali dekoráció (9),pasztell színek (8),pasztell (8),skandináv (8),kert (8),fehér padló (8),téglafal (8),különlegesség (7),helytakarékosság (7),olvasói átalakítás (7),padló (7),tapéta (7),erkély (7),érdekesség (7),lakás (7),étkező (7),kreatív megoldás (7),otthon (6),festés (6),égősor (6),terasz (6),elegáns (6),kis lakások (6),egyedi (6),zöld (6),fény (6),tengerpart (6),színes (6),festék (5),rusztikus stílus (5),térérzet növelés (5),üvegfal (5),csajos (5),nagy belmagasság (5),stílusos (5),mobilotthon (5),szürke (5),ingatlan (5),mediterrán (5),kreatív megoldások (5),meleg színek (5),ünnep (5),türkiz (5),stílus (5),fürdőszobák (5),gyertya (4),ősz (4),halloween (4),medence (4),penthouse (4),pezsgőszín (4),ünnepek (4),ötlet (4),két szint (4),padlástér (4),egyedi kialakítás (4),modern dizájn (4),dísz (4),heti kedvenc (4),kreatív ötletek (4),hálószobák (4),élénk (4),ágy (4),egyedi design (4),asztal (4),természet (4),lépcső (4),shabby chic (4),fal (4),hálósarok (4),térkihasználás (4),belsőépítészet (4),töklámpás (3),táblafesték (3),tök (3),budapest (3),fekete (3),faház (3),ipari stílus (3),ablakok (3),legénylakás (3),minimalista (3),amerikai konyhás nappali (3),tavasz (3),textilek (3),kreatív helykihasználás (3),berendezés (3),egyedi megoldás (3),stúdió (3),dolgozósarok (3),modern stílus (3),házfelújítás (3),minimalista stílus (3),tetősík (3),hétvégi ház (3),szalag (3),koszorú (3),érdekességek (3),retró (3),építészet (3),élénk színek (3),padlás (3),sztárok háza (3),bézs (3),konténerház (3),elegancia (3),merész (3),üveg (3),minták (3),sárga (3),kis hely (3),kis fürdőszoba (3),képek (3),falszínek (3),piros (3),növények (3),előtte-utána (3),hangulatos (3),tükör (3),előtér (3),mozaik (3),cementlap (3),újrahasznosítás (3),könyvespolc (3),egyedi megoldások (3),hálófülke (3),minimál (3),natúr színek (2),iskola (2),meleg (2),szín (2),rózsaszín (2),lakóhajó (2),iroda (2),parasztház (2),parketta (2),olvasói lakások (2),nyári hangulat (2),erdő (2),zuhanyfülke (2),kültéri (2),család (2),renoválás (2),konyhasziget (2),sztárházak (2),kis házak (2),két szintes lakás (2),mobil ház (2),deisgn (2),íróasztal (2),praktikus megoldás (2),eye candy (2),virág (2),trendi (2),kedvenc (2),fa bútorok (2),kék (2),sötét színek (2),pr-cikk (2),vidám színek (2),kreatív dekoráció (2),nagy ablakok (2),mediterrán hatás (2),színes kiegészítők (2),nagy világ (2),képkeret (2),pihenés (2),háló (2),térelválasztás (2),beépített loggia (2),tóparti ház (2),környezetbarát (2),polc (2),kialakítás (2),szoba (2),loft (2),virágok (2),veranda (2),világítás (2),tágas (2),csíkok (2),duplex (2),költséghatékonyság (2),enteriőr (2),emeletes ágy (2),vidám hatás (2),kis erkély (2),belső kétszintes (2),stílusok (2),kis konyhák (2),fekete-fehér (2),fa burkolat (2),toboz (2),albérlet (2),helytakarékos (2),exkluzív (2),metrocsempe (2),mini ház (2),kis konyha (2),nagy ház (2),kuckó (2),tippek (2),díszek (2),kis otthon (2),sötét falak (2),mini otthon (2),gyárépület (2),színkavalkád (2),sötét padló (2),mobil otthon (2),miniház (2),mosogató (2),minimalista dizájn (2),tök dekoráció (2),praktikus megoldások (2),fehér enteriőr (2),egy szoba (2),karácsonyfa (2),párnák (2),kreatív elrendezés (2),hajóotthon (2),díszítés (2),balkon (2),járólap (2),polcok (2),belső tér (1),retró stílus (1),kislakás (1),metrócsempe (1),trend (1),kék fal (1),airbnb (1),kreatív dizájn (1),prototípus (1),északi stílus (1),best of 2015 (1),film (1),sikkes (1),csíkos falak (1),best of (1),színes bútorok (1),konyhák (1),fenyő (1),ünnepi hangulat (1),harmónia (1),háló rész (1),praktikus tárolás (1),barna fal (1),transzformáció (1),francia (1),üres falfelületek (1),viktoriánus stílus (1),önfenntartó (1),lekberendezés (1),bútor hack (1),mozaikcsempe (1),burkolat (1),optikai térérzet növelés (1),környezet (1),hajó (1),rózsaszín falak (1),vízilak (1),színek (1),eko (1),modern és régi (1),őserdő (1),gyerek (1),brazil (1),félfal (1),példák (1),emeletes (1),zöld ház (1),inrpiráció (1),növényzet (1),pink (1),romantikus stílus (1),csíkos fal (1),egyedi (1),l-alak (1),hideg ellen (1),hangulatteremtés (1),mini lak (1),faházikó (1),újrahasznosított (1),tökfaragás (1),japán stílus (1),hajóház (1),alternatív karácsonyfa (1),természetes színek (1),faszerkezet (1),különleges tetők (1),gyerekágy (1),indusztriál (1),barokk stílus (1),tágas belső tér (1),szürke falak (1),lakásbővítés (1),egybe nyitott (1),nagycsalád (1),belső két szintes (1),minimalizmus (1),mediterrán (1),őszi dekoráció (1),belváros (1),kerámia (1),menedék (1),vidám stílus (1),francia sikk (1),ünnepi dekoráció (1),best of (1),rossz adottság (1),etalon (1),álomház (1),eklektikus stílus (1),tengerparti hangulat (1),gyönyörű (1),üvegajtók (1),arany (1),alagsor (1),világos színek (1),csempék (1),fehér konyha (1),egyedi elrendezés (1),világos enteriőr (1),hygge (1),fa padló (1),konyhacsempék (1),fürdőszoba csempék (1),csajos stílus (1),kis fürdőszobák (1),csajos lakás (1),top5 (1),bútorok (1),praktikus elrendezés (1),inspirációválogatás (1),ágynemű (1),fehér csempék (1),dolgozószoba (1),konyhacsempe (1),húsvét (1), (1),hófehér (1),gyárlakás (1),alvókuckó (1),modern hatás (1),második szint (1),belső dizájn (1),háló galéria (1),skandináv stlílus (1),fekvőgaléria (1),nautica (1),hálógaléria (1),térelválasztó (1),kis udvar (1),alkóv (1),szekrény ágy (1),két szintes (1),természetes fény (1),pasilakás (1),csajos dizájn (1),sárga falak (1),home office (1),fénycsatorna (1),pr (1),geometrikus minták (1),dán (1),alternatív (1),kinti konyha (1),több szintes ház (1),világos terek (1),vidék (1),elrejtés (1),kerti étkező (1),csövek (1),állattartás (1),funkcionális (1),tető (1),tetők (1),báj (1),kiegészítők (1),geometriai formák (1),ábrák (1),kültéri dekoráció (1),műfű (1),fenntartható (1),saját építésű (1),katalán (1),tengerparti hatás (1),praktikus helykihasználás (1),hűtő (1),merész falak (1),úszó ház (1),nappalik (1),krém szín (1),nem otthonos (1),3d látványterv (1),növények a lakásban (1),egyszerűség (1),apró ház (1),dió padló (1),ferde sík (1),hajólak (1),virág minta (1),mintás falak (1),skandináv otthonok (1),fókuszpont (1),mintás fal (1),tárolóhely (1),narancs (1),kandalló (1),barna (1),reggeliző sarok (1),olvasósarok (1),puffy festék (1),akril festék (1),mécses (1),tíkfa (1),lakások a nagyvilágból (1),mix (1),zen (1),kényelmes (1),sarok (1),fotók (1),családi (1),képkeretek (1),pratikus (1),falfelület (1),textil (1),vörös (1),hideg (1),kép (1),cipők (1),markáns (1),energia (1),beton (1),fürdőkád (1),rekord (1),mézeskalács (1),deszka (1),csillám (1),újra felhasználás (1),sütemény (1),csomagolás (1),galvanizálás (1),alvás (1),giccs (1),műfenyő (1),ajándék (1),befőttesüveg (1),izzósorok (1),naptár (1),ajtódísz (1),festett falak (1),babaszoba (1),sztár-házak (1),égők (1),legek (1),fények (1),hobby-bolt (1),kötött (1),kivilágítás (1),akasztó (1),kampók (1),kavics (1),homok (1),kövek (1),saját (1),előszoba (1),ablak (1),dexter (1),tanulás (1),ízlés (1),gyerekek (1),sorozatok lakásai (1),így néz ki (1),csíkos (1),party (1),édesség (1),cukorkák (1),formák (1),könyv (1),térnövelés (1),váza (1),jelly bean (1),fotel (1),este (1),fotó (1),interaktív (1),fürdő (1),steril (1),növény (1),praktika (1),elrendeles (1),kicsi (1),szőnyeg (1),városban (1),ajtók (1),benti (1),extra helyek (1),szekrényajtó (1),rendszerezés (1),kockás (1),négyzet (1),főzés (1),harmonikus (1),szabad (1),pad (1),barát (1),szalonnasütés (1),tűzrakó hely (1),zuhanyzó (1),kád (1),tiszta (1),egyszerű (1),optikai trükk (1),csempés (1),sztár otthonok (1),hollywood (1),francia (1),minigarzon (1),izzók (1),hotel (1),kreatív konyha (1),kompakt konyha (1),magyarország (1),fehér gerendák (1),tágas enteriőr (1),barokk (1),vendégház (1),CSíkos falak (1),színes csempék (1),marokkói stílus (1),különleges megoldások (1),takarékosság (1),barna falak (1),tanulósarok (1),kreatív berendezés (1),fiatalos (1),színek konyhák (1),utazó otthon (1),tarka csempék (1),konyhai tárolás (1),tárolási ötletek (1),színes nappalik (1),színes enteriőr (1),kreatív lakberendezés (1),fehér lambéria (1),előtteutána (1),költséghatékony ötletek (1),sikk (1),közösségi szoba (1),eklektikus (1),nyári hatás (1),tetőablak (1),finn (1),hirdetés (1),ezüst (1),szingli lakás (1),családi tér (1),pince (1),kis erkélyek (1),falmatrica (1),helytakarékos megoldás (1),fehér bútorok (1),kényelem (1),alvó galéria (1),egyedi stílus (1),álomszép (1),skandináv stlíus (1),praktikum (1),kerti bútor (1),mobil megoldások (1),mozaik csempe (1),torony (1),víztorony (1),víkendház (1),fejtámla (1),ágytámla (1),stílusok kombinációja (1),semleges színek (1),tölgyfa (1),tornác (1),alakítható bútorok (1),kis helyek (1),kreatív (1),szép házak (1),romantika (1),múzeum (1),munkasarok (1),fa borítás (1),wellness (1),történelem (1),munka otthonról (1),konyahpult (1),szív (1),kanapé (1),designerek (1),nagy konyhák (1),kültér (1),modern (1),beépített erkély (1),falfestés (1),keret (1),fehér csempe (1),mosdószekrény (1),nagy házak (1),különleges házak (1),hi-tech (1),intelligens otthon (1),mikro otthon (1),házimozi (1),kerámiacsempék (1),spa (1),ausztrál házak (1),kádak (1),konyha félsziget (1),new york (1),vidéki ház (1),régiség (1),belső ablak (1),kétszobás (1),nagy tér (1),öntött vas kád (1),metró csempe (1),spotlámpák (1),lakókocsi (1)

Reblog