kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

Volt egyszer egy 11 és egy 27 négyzetméteres lakás egy budapesti, 9. kerületi ház ugyanazon emeletén, egymás mellett. Bár külön nyíló lakások voltak, korábban egy otthonként funkcionáltak - a kisebbik konyhaként, míg a nagyobban kapott helyet a nappali, valamint a háló, ahogy a fürdőszoba és a mellékhelyiség is. Az új tulajdonos azonban úgy döntött, két külön apartmanként szeretné hasznosítani az ingatlanokat, a tervezési munkákkal pedig egy profi lakberendezőt bízott meg.

 

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

A kisebbik lakást egy főnek szánták, és mivel a környéken több egyetem is található, úgy gondolták, egy egyetemistának kollégium helyett tökéletes alternatíva lehet egy mindennel ellátott, dizájnos kuckó. Ebben a bejegyzésben a kisebbik lakás újraálmodott verzióját mutatjuk be.

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

A lakást egy fal behúzásával két helyiségre osztották: egy hasznos lakótérre és egy fürdőszobára. Ami igazán lenyűgöző ebben a megoldásban, az az, hogy szerénykedés nélkül is igencsak aprócskának nevezhető mérete ellenére minden megtalálható benne, amire szükség lehet: fürdőszoba tágas zuhanyzóval, konyha minden nélkülözhetetlen felszereléssel – utóbbiban mosó-szárítógéppel.

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

A konyhapult folytatásaként egy asztalka kapott helyet, ahol étkezni és tanulni is lehet. A belmagasság miatt még az ilyen esetekben kézenfekvő fekvőgaléria kialakítása a sem jöhetett szóba, így a tervező az ágy megemelése mellett döntött, ami alá befér egy kisebb hűtő és egy tolóajtós ruhásszekrény is. Nekem ez a kedvenc részem, még akkor is, ha csak 120x200-as méretű matrac fért a lakásba, 11 négyzetméteren mégis szuper, hogy egyáltalán ilyen kényelmi fokozatról, otthonosságról beszélhetünk. 

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

További tárolóhelyként szolgál egy cipős szekrény, a nagy beépített, tükrös ajtóval ellátott gardróbszekrény, plusz egy rejtett szekrény is. Utóbbi a zuhanyzó felett kapott helyet: a fürdő felett ugyanis álmennyezet van, ami felett pedig egy beépített polcos szekrény, ami az ágy felől nyílik, de a falburkolatnak köszönhetően szinte észrevétlen.

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

Ahogy egy kis alapterületű enteriőrnél ideális, a lakásban világos, natúr színek dominálnak. A padlót hófehér laminált lapok borítják, a hálófülkét vizuálisan a halszálka mintás falburkolat, fizikailag pedig egy fa lécekkel operáló térelválasztó választja el a konyhától. A fürdőben a szürke és a fekete színek jelennek meg a natúr fa mellett, a zuhanyzóba fekete-fehér vízálló tapéta került.

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

kis lakás kis terek lakberendezés skandináv stílus

Tervező: Antal Réka, lakberendező: insatgramon és facebookon is megtaláljátok

3D-tervek: Kiss Zsuzsa Fanni

Tetszett a bejegyzés, érdekelnek a lakberendezéssel kapcsolatos tartalmak? Kövess minket facebookon!
 
Szívesen nézegetsz inspiráló képeket szép otthonokról? Kövess minket instagram oldalunkon!