Olvasói átalakítás a belvárosban

garzon budapest olvasói átalakítás előtte-utána felújítás galéria

Lakásvásárlásnál számomra az a legérdekesebb verzió, amikor egy lepukkant, fantáziátlan, esetleg ízléstelenül berendezett, ijesztő színekre festett (vagy a vásárló szemében rettenetesnek tűnő bútorokkal telizsúfolt) ingatlanban látja meg valaki a benne rejlő lehetőségeket. Sokan visszariadnak egy sötét, lehangoló, nyomasztó, vagy rosszul kialakított belső tértől, egy kopott, öreg parkettától, az állott szagú levegőtől, sőt, nem kell messzire menni, egy rosszul megválasztott falszínre tökéletesen rásegíthet egy rosszul megválasztott fényforrás is. Visszatérő olvasónktól, Tivadartól érkezik egy újabb belvárosi átalakítás, ezúttal egy 44 négyzetméteres "kuckó" lett teljesen újragondolva és megvalósítva.

3
 

Házfelújítás, amerikai módra

Ha egy pár lerobbant házat vásárol, nem árt, ha legalább egyikük ért a házfelújításhoz. Ha mindketten értenek hozzá, még jobb, az pedig már csak hab a tortán, ha ez a hivatásuk és hobbijuk is egyben. Így volt ez az alábbi esetben - a házaspár beleszeretett az 1885-ban épült ház történelmi bájába, az elegánsan ívelt falakba és francia (sok, kis ablakos) ajtókba. A ház ugyanakkor már szinte darabjaira hullott, nem kis munkát igénylő felújításra inspirálva/kényszerítve a fiatalokat.

ház felújítás előtte-utána renoválás nagyvilág inspiráció

0
 

Fürdőszoba átalakítás - előtte/utána

Andiék fürdőszobáját egy csőtörés következtében szét kellett bontani, és ha már így alakult, úgy döntött, teljesen új arculatot ad a helyiségnek. Olvasói átalakítás következik:

7
 

otthonos a Facebookon

OTTHONOS

Inspiráció, lakberendezés, dekoráció, hobbi, ötletek, színek, falak, terek - képekkel illusztrálva. Ötleteket, fotókat az otthonosblog@freemail.hu-ra küldhettek.

címkék

inspiráció (204),kis lakás (152),kis terek (124),nagyvilág (105),otthonos (99),skandináv stílus (96),garzon (95),felújítás (80),lakberendezés (79),helykihasználás (75),átalakítás (59),kreatív (53),színek (49),dekoráció (48),kreatív kialakítás (46),konyha (37),praktikus kialakítás (34),fehér falak (33),nyaraló (31),tetőtér (30),fürdőszoba (25),karácsony (23),ház (23),nagy terek (22),rusztikus (20),egy légtér (19),hálószoba (19),dizájn (17),fehér (17),galéria (17),nappali (16),design (16),előtte utána (15),színes falak (15),gyerekszoba (14),modern (14),galériaágy (14),falak (14),mediterrán stílus (13),hangulat (13),advent (13),kis ház (12),diy (12),dekor (12),legszebb (12),celeb (12),luxus (12),családi ház (12),válogatás (12),csináld magad (12),belső építészet (12),tárolás (11),meleg hatás (11),pasztell (10),világos (10),praktikus (10),nagy lakás (10),virtuális paletta (10),fa (10),erkély (10),rusztikus stílus (9),csempe (9),pasztell színek (9),ötletek (9),vintage (9),fali dekoráció (9),mobilház (9),fehér padló (9),vidám (9),kert (9),kreatív megoldás (8),skandináv (8),téglafal (8),tapéta (8),egyedi (7),helytakarékosság (7),mobilotthon (7),padló (7),lakás (7),különlegesség (7),olvasói átalakítás (7),étkező (7),faház (7),érdekesség (7),tengerpart (6),üvegfal (6),színes (6),kis lakások (6),zöld (6),festés (6),terasz (6),otthon (6),csajos (6),szürke (6),mediterrán (6),fény (6),égősor (6),elegáns (6),minimalista (5),fürdőszobák (5),festék (5),térelválasztás (5),stílus (5),kreatív megoldások (5),térérzet növelés (5),ősz (5),nagy belmagasság (5),türkiz (5),meleg színek (5),stílusos (5),ingatlan (5),fa burkolat (5),miniház (5),ünnep (5),legénylakás (4),shabby chic (4),fal (4),két szint (4),egyedi design (4),modern dizájn (4),pezsgőszín (4),padlástér (4),dísz (4),egyedi kialakítás (4),ünnepek (4),heti kedvenc (4),gyertya (4),medence (4),lépcső (4),természet (4),ötlet (4),térkihasználás (4),bézs (4),ágy (4),hálósarok (4),hálószobák (4),belsőépítészet (4),halloween (4),asztal (4),penthouse (4),kreatív ötletek (4),élénk (4),padlás (3),kis otthon (3),érdekességek (3),minimalista stílus (3),élénk színek (3),tetősík (3),hétvégi ház (3),kreatív elrendezés (3),sztárok háza (3),egyedi megoldások (3),cementlap (3),stílusok (3),praktikus elrendezés (3),kis fürdőszoba (3),sötét padló (3),könyvespolc (3),elegancia (3),szalag (3),natúr színek (3),fekete (3),koszorú (3),képek (3),tóparti ház (3),egyedi megoldás (3),budapest (3),amerikai konyhás nappali (3),kreatív helykihasználás (3),trend (3),tükör (3),dolgozósarok (3),textilek (3),tavasz (3),ablakok (3),kék (3),berendezés (3),építészet (3),üveg (3),retró (3),hálófülke (3),modern stílus (3),virág (3),házfelújítás (3),ipari stílus (3),stúdió (3),előtte-utána (3),konténerház (3),minták (3),kis hely (3),piros (3),falszínek (3),minimál (3),újrahasznosítás (3),növények (3),táblafesték (3),előtér (3),merész (3),tök (3),mozaik (3),sárga (3),töklámpás (3),hangulatos (3),mosogató (2),konyhasziget (2),polcok (2),nagy ablakok (2),kis konyhák (2),gyárépület (2),mobil ház (2),kis erkély (2),beépített loggia (2),praktikus megoldások (2),fehér enteriőr (2),enteriőr (2),mobil otthon (2),tippek (2),renoválás (2),vidám színek (2),világítás (2),kis házak (2),kreatív dekoráció (2),mini otthon (2),sötét színek (2),helytakarékos (2),nyári hangulat (2),iroda (2),praktikus helykihasználás (2),háló (2),kialakítás (2),színes kiegészítők (2),belső kétszintes (2),nagy világ (2),vidám hatás (2),eye candy (2),fekete-fehér (2),sötét falak (2),trendi (2),kedvenc (2),növény (2),környezetbarát (2),színkavalkád (2),csíkok (2),tök dekoráció (2),virágok (2),exkluzív (2),költséghatékonyság (2),home office (2),kis konyha (2),szoba (2),mini ház (2),rózsaszín (2),parketta (2),parasztház (2),kuckó (2),képkeret (2),lakóhajó (2),meleg (2),szín (2),mediterrán hatás (2),egy szoba (2),toboz (2),díszek (2),2019 (2),loft (2),babaszoba (2),emeletes ágy (2),polc (2),praktikus megoldás (2),duplex (2),pihenés (2),két szintes lakás (2),sztárházak (2),hajóotthon (2),olvasói lakások (2),fa bútorok (2),metrocsempe (2),tágas (2),nagy ház (2),járólap (2),párnák (2),deisgn (2),veranda (2),díszítés (2),hálógaléria (2),albérlet (2),íróasztal (2),erdő (2),kültéri (2),balkon (2),iskola (2),zuhanyfülke (2),pr-cikk (2),karácsonyfa (2),előtteutána (2),család (2),minimalista dizájn (2),növények a lakásban (1),egyszerűség (1),fekvőgaléria (1),nautica (1),előszoba (1),háló galéria (1),alvókuckó (1),természetes fény (1),belső dizájn (1),szekrény ágy (1),kis udvar (1),alkóv (1),dexter (1),két szintes (1),állattartás (1),második szint (1),modern hatás (1),térelválasztó (1),funkcionális (1),pr (1),pink (1),növényzet (1),romantikus stílus (1),airbnb (1),belső tér (1),zöld ház (1),eko (1),mozaikcsempe (1),üres falfelületek (1),rózsaszín falak (1),környezet (1),önfenntartó (1),retró stílus (1),best of (1),ünnepi hangulat (1),hajó (1),konyhák (1),színes bútorok (1),film (1),vízilak (1),burkolat (1),best of 2015 (1),praktikus tárolás (1),metrócsempe (1),kék fal (1),inrpiráció (1),francia (1),kinti konyha (1),kerti étkező (1),alternatív (1),sárga falak (1),fénycsatorna (1),csövek (1),elrejtés (1),csajos dizájn (1),pasilakás (1),világos terek (1),több szintes ház (1),vidék (1),dán (1),geometrikus minták (1),gyerek (1),sorozatok lakásai (1),optikai térérzet növelés (1),példák (1),modern és régi (1),így néz ki (1),félfal (1),mintás fal (1),csíkos falak (1),fenyő (1),északi stílus (1),skandináv stlílus (1),kiegészítők (1),gyönyörű (1),üvegajtók (1),fa padló (1),konyhacsempék (1),ágynemű (1),fehér csempék (1),tengerparti hangulat (1),eklektikus stílus (1),alagsor (1),világos enteriőr (1),arany (1),álomház (1),rossz adottság (1),etalon (1),dolgozószoba (1),konyhacsempe (1),bútorok (1),csajos lakás (1),top5 (1),best of (1),alternatív karácsonyfa (1),ünnepi dekoráció (1),kis fürdőszobák (1),fürdőszoba csempék (1),húsvét (1), (1),inspirációválogatás (1),kövek (1),csajos stílus (1),hygge (1),egyedi elrendezés (1),álomlakás (1),beköltöznénk (1),lombház (1),téglalap (1),mobilfal (1),natúr (1),skanidnáv stílus (1),elrendezés (1),feketefehér (1),évszak (1),mennyezet (1),maszkulin (1),sarokpolc (1),átalakítható lakás (1),kilátás (1),terrakotta (1),otthon dekor (1),nyitott (1),csempék (1),fehér konyha (1),világos színek (1),őszi színek (1),kétszintes (1),otthon dekoráció (1),különleges (1),krém (1),sarokkonyha (1),semleges színvilág (1),hajóház (1),természetes színek (1),tetők (1),kültéri dekoráció (1),tető (1),báj (1),geometriai formák (1),ábrák (1),műfű (1),hűtő (1),gyárlakás (1),hófehér (1),saját építésű (1),fenntartható (1),tengerparti hatás (1),katalán (1),merész falak (1),úszó ház (1),csíkos fal (1),apró ház (1),krém szín (1),nappalik (1),ablak (1),nem otthonos (1),dió padló (1),skandináv otthonok (1),ferde sík (1),hajólak (1),virág minta (1),mintás falak (1),fókuszpont (1),nagycsalád (1),belső két szintes (1),hangulatteremtés (1),egyedi (1),mini lak (1),újrahasznosított (1),indusztriál (1),faházikó (1),l-alak (1),hideg ellen (1),gyerekágy (1),faszerkezet (1),különleges tetők (1),japán stílus (1),tökfaragás (1),barokk stílus (1),belváros (1),szürke falak (1),minimalizmus (1),tágas belső tér (1),homok (1),egybe nyitott (1),lakásbővítés (1),kavics (1),mediterrán (1),kerámia (1),őszi dekoráció (1),menedék (1),francia sikk (1),vidám stílus (1),3d látványterv (1),álomszép (1),fejtámla (1),extra helyek (1),ágytámla (1),szép házak (1),szekrényajtó (1),rendszerezés (1),víkendház (1),négyzet (1),stílusok kombinációja (1),víztorony (1),torony (1),kockás (1),kampók (1),romantika (1),múzeum (1),munkasarok (1),fa borítás (1),wellness (1),falfelület (1),munka otthonról (1),konyahpult (1),kanapé (1),szív (1),designerek (1),akasztó (1),nagy konyhák (1),semleges színek (1),kreatív (1),kádak (1),konyha félsziget (1),party (1),new york (1),kicsi (1),jelly bean (1),belső ablak (1),öntött vas kád (1),nagy tér (1),metró csempe (1),spotlámpák (1),kétszobás (1),praktika (1),vidéki ház (1),tornác (1),kültér (1),tölgyfa (1),alakítható bútorok (1),kis helyek (1),fürdő (1),modern (1),elrendeles (1),régiség (1),ajtók (1),este (1),benti (1),történelem (1),hollywood (1),naptár (1),sarok (1),fotó (1),festett falak (1),sztár-házak (1),ajtódísz (1),égők (1),kötött (1),hobby-bolt (1),kivilágítás (1),legek (1),kép (1),fürdőkád (1),beton (1),barna (1),zen (1),akril festék (1),puffy festék (1),narancs (1),reggeliző sarok (1),olvasósarok (1),mécses (1),tíkfa (1),kényelmes (1),lakások a nagyvilágból (1),mix (1),fények (1),izzósorok (1),textil (1),interaktív (1),vörös (1),energia (1),markáns (1),családi (1),fotók (1),alvás (1),sztár otthonok (1),pratikus (1),galvanizálás (1),képkeretek (1),cipők (1),hideg (1),deszka (1),fotel (1),csillám (1),újra felhasználás (1),befőttesüveg (1),rekord (1),mézeskalács (1),műfenyő (1),giccs (1),ajándék (1),csomagolás (1),sütemény (1),ausztrál házak (1),szőnyeg (1),ízlés (1),egyedi stílus (1),alvó galéria (1),falmatrica (1),kis erkélyek (1),kerti bútor (1),praktikum (1),pince (1),családi tér (1),kandalló (1),tanulás (1),skandináv stlíus (1),helytakarékos megoldás (1),fehér bútorok (1),CSíkos falak (1),vendégház (1),könyv (1),magyarország (1),steril (1),barokk (1),fehér gerendák (1),kényelem (1),térnövelés (1),kreatív lakberendezés (1),színes enteriőr (1),tágas enteriőr (1),közösségi szoba (1),sikk (1),őserdő (1),emeletes (1),brazil (1),kreatív dizájn (1),kislakás (1),színek (1),bútor hack (1),csíkos (1),prototípus (1),háló rész (1),viktoriánus stílus (1),lekberendezés (1),harmónia (1),barna fal (1),eklektikus (1),nyári hatás (1),fehér lambéria (1),gyerekek (1),költséghatékony ötletek (1),szingli lakás (1),ezüst (1),lakókocsi (1),sikkes (1),finn (1),tetőablak (1),hirdetés (1),kompakt konyha (1),minigarzon (1),csempés (1),kerámiacsempék (1),cukorkák (1),különleges házak (1),nagy házak (1),házimozi (1),kád (1),mozaik csempe (1),édesség (1),intelligens otthon (1),hi-tech (1),mikro otthon (1),optikai trükk (1),váza (1),fehér csempe (1),keret (1),mosdószekrény (1),tárolóhely (1),spa (1),városban (1),beépített erkély (1),falfestés (1),egyszerű (1),tiszta (1),harmonikus (1),főzés (1),mobil megoldások (1),zuhanyzó (1),marokkói stílus (1),színes csempék (1),tarka csempék (1),barát (1),utazó otthon (1),szalonnasütés (1),tűzrakó hely (1),formák (1),francia (1),izzók (1),hotel (1),kreatív konyha (1),konyhai tárolás (1),tárolási ötletek (1),különleges megoldások (1),pad (1),barna falak (1),tanulósarok (1),kreatív berendezés (1),szabad (1),saját (1),színes nappalik (1),színek konyhák (1),fiatalos (1),takarékosság (1),transzformáció (1)

Reblog