kis lakás kis terek üvegfal skandináv stílus térelválasztás

Végre egy kis lakás, ahol a térérzetnövelés oltárán nem a sötét színeket áldozták fel a tulajdonosok - gondolhatják többen ennek a svéd otthonnak a képeit nézegetve. Már-már egyértelmű, ha nem kizárólagos megoldása a kisebb alapterületű lakásoknak a natúr színpaletta használata, és sokan ódzkodnak is a csupán fehér szín használatától. Mi nem tartozunk ugyan közéjük, mert kifejezetten szeretjük a világosan ragyogó, üde fehér enteriőröket, mégis be kell látnunk, hogy ez a belső tér kifejezetten jól sikerült, a szürkés-kék színvilág uralma ellenére is.   

Az úgynevezett vakondszürke színben pompázó konyhabútor jól mutat a sötétkékes fallal együtt, amihez a padló kissé hideg árnyalata is meglepően jól passzol. A szürke textilek és fa kiegészítők azonban nem működhetnének ilyen jól, sőt, kifejezetten nyomasztó hatásúak lennének, ha nem lenne az elegendő természetes fény a lakás falai között. Szerencsére jó nagy ablakokkal és erkélyajtóval áldotta meg a sors ezt az épp jó méretű skandináv otthont, ahol egy fontos megoldás emellett a belsőépítész munkáját dicséri: a nappalitól a hálót elválasztó, fekete acélkeretes üveg anélkül szeparálja el egymástól a két életteret, hogy útját állná a fény áradásának. Így lesz levegős és valamelyest tágas érzetű az egy légterű otthon.

Tetszett a bejegyzés? Like-old a blogot facebookon!
Nézegess gyönyörű otthonokat új instagram oldalunkon!

Képek forrása: itt és itt.

Tetszett a bejegyzés? Kövess minket facebookon!