25 négyzetméteres garzon praktikusan

kis lakás garzon helykihasználás praktikus kialakítás skandináv stílus szürke falak

Igaz, mindössze 25 négyzetméteres, és skandináv stílusú elemekkel operál, mégsem csupa fehér az alábbi garzon - és nem nyomasztó, nem sötét, hiába a szürkéé a főszerep. Nézzünk kicsit körbe!

3
 

Kis lakásba amerikai konyhás nappali 

kis lakás skandináv stílus garzon amerikai konyhás nappali

Néhány külföldi házkeresős műsorban az amerikai konyhás nappali extra pozitívumként jelenik meg, fel is hívják rá a figyelmet az ingatlanosok, hogy "na és amerikai konyhás a nappali!". Tény, megvannak az előnyei a nappali élettérrel összenyitott konyhának, ugyanakkor az egyik legnagyobb hátránya a szagok terjedése, egy külön leválasztott helyiség ugyanis megkímél minket az étel-, és sütés-főzés szagoktól. (Mondom ezt úgy, hogy nekünk is amerikai konyhás a nappalink, és nagyon szeretjük, hogy a kis konyhaszigetünknek köszönhetően akár tévézni is tudunk, miközben készítjük a vacsorát.)

Itthon is egyre több embertől hallom, hogy milyen jó az "amerikai", lehet úgy sütni-főzni, pakolni a konyhában, hogy közben részese maradhasson az ember a (vendég) társaságnak - ami kétségkívül jó dolog, már ha tényleg nem marad ki az ember így dolgokból.

5
 

Kreatívan, 31 négyzetméteren

kis lakás egy légtér garzon skandináv stílus helykihasználás

Egy kis alapterületű lakás kialakításánál több sarkalatos pont is van, amire érdemes kreatív megoldást találni, az egyik ilyen az alvórész kialakítása, mivel egy légtérben kell megoldani a nappalival.

0
 

Ferde falak, 35 négyzetméter

garzon skandináv stílus nagyvilág kis lakás tetőtér tetősík fehér falak

Egy tetőtéri lakás általában egyedi megközelítést igényel, ha a berendezés kialakításáról van szó, sokszor azonban egyáltalán nem zavaróak a ferde falsíkok, csak okosan kell kihasználni a holt tereket is, és máris egy otthonos, kényelmes enteriőrünk lehet.

0
 

Bájos és retró - felújítás után

kis lakás nagy világ retró báj stílusos otthonos meleg színek

Ezt az olasz lakást teljesen felújította az új tulajdonosa, és valószínűleg úgy volt vele, hogy ha már hozzányúl, minden részletre oda fog figyelni, stílusában pedig a bájos, letisztult, ugyanakkor retró elemeket részesíti előnyben.

0
 

Stílusos albérlet, 46 négyzetméteren

kis lakás albérlet átalakítás merész falak geometriai formák ábrák

Egy albérletben eléggé korlátozott lehetőségei vannak az embernek, ha a saját stílusára szeretné formálni az enteriőrt. Általában üres, fantáziátlan falak között kénytelen élni a mindennapokat, amibe rosszabb esetben egy szöget sem verhet, egy képet sem tehet ki rájuk. Az átalakítás nem igazán opció, hacsak nem akarunk valaki más tulajdonának felturbózására sok pénzt költeni.

3
 

30 négyzetméter a tetőtérben

kis lakás tetőtér padlástér fehér fehér falak praktikus kialakítás garzon

Nappali, konyha, dolgozósarok, hálósarok, étkező, fürdőszoba - mindez harminc négyzetméteren, ráadásul egy beépített tetőtérben!

3
 

31 négyzetméteres penthouse

kis lakás skandináv stílus nagyvilág lakberendezés inspiráció penthouse terasz térkihasználás

31 négyzetméteren alakították ki az alábbi göteborgi lakást, elegendő belmagassága miatt az egyes ferde tetősíkok sem vesznek el az értékéből, sőt, még különlegesebbé teszik a belső tér hangulatát.

1
 

28 négyzetméteres otthon

kis lakás kis terek egy légtér garzon skandináv stílus pasztell színek fókuszpont

Kis alapterület, egy légtér még közel sem a világ vége! Ha nem áll rendelkezésünkre sok tér lakásunk berendezéséhez, idén is segítségül hívhatjuk a kis lakások jó barátját, a skandináv stílust.

1
 

30 négyzetméter: otthon egy légtérben

garzon kis lakás stúdió nagyvilág retró egy légtér színek textilek praktikus kialakítás

Ha összesen 30 négyzetméter áll az ember rendelkezésére, hogy berendezze az otthonát, bizony nem árt praktikákhoz folyamodni, a több szobás kialakítás - lássuk be - nem opció. Az egy légtérben, egyszerre nappali, étkező és hálórész kombinációja nem hagy sok lehetőséget a kreativitásra - itt szerencsére sikerült mégis otthonos enteriőrt kreálni.

2
 

otthonos a Facebookon

OTTHONOS

Inspiráció, lakberendezés, dekoráció, hobbi, ötletek, színek, falak, terek - képekkel illusztrálva. Ötleteket, fotókat az otthonosblog@freemail.hu-ra küldhettek.

címkék

inspiráció (200),kis lakás (134),kis terek (108),nagyvilág (105),garzon (93),otthonos (91),skandináv stílus (78),lakberendezés (77),felújítás (76),helykihasználás (66),átalakítás (55),kreatív (53),dekoráció (47),színek (46),kreatív kialakítás (46),praktikus kialakítás (34),konyha (33),fehér falak (32),nyaraló (28),tetőtér (26),nagy terek (22),karácsony (22),fürdőszoba (21),ház (20),egy légtér (19),fehér (17),hálószoba (17),nappali (16),design (16),dizájn (16),színes falak (15),előtte utána (15),galéria (15),modern (14),gyerekszoba (13),falak (13),advent (13),hangulat (13),galériaágy (13),válogatás (12),luxus (12),dekor (12),belső építészet (12),celeb (12),diy (12),csináld magad (12),rusztikus (12),kis ház (12),mediterrán stílus (11),családi ház (11),meleg hatás (11),praktikus (10),virtuális paletta (10),világos (10),legszebb (10),nagy lakás (10),tárolás (10),fa (9),csempe (9),fali dekoráció (9),vintage (9),ötletek (9),vidám (9),mobilház (9),téglafal (8),pasztell színek (8),skandináv (8),kreatív megoldás (8),kert (8),pasztell (8),fehér padló (8),tapéta (7),helytakarékosság (7),olvasói átalakítás (7),egyedi (7),lakás (7),erkély (7),padló (7),érdekesség (7),étkező (7),különlegesség (7),festés (6),elegáns (6),fény (6),színes (6),égősor (6),terasz (6),zöld (6),tengerpart (6),otthon (6),kis lakások (6),üvegfal (5),csajos (5),szürke (5),fürdőszobák (5),meleg színek (5),festék (5),térérzet növelés (5),ingatlan (5),mediterrán (5),ünnep (5),türkiz (5),rusztikus stílus (5),stílus (5),stílusos (5),mobilotthon (5),kreatív megoldások (5),nagy belmagasság (5),ünnepek (4),ősz (4),padlástér (4),egyedi kialakítás (4),hálószobák (4),térkihasználás (4),belsőépítészet (4),medence (4),minimalista (4),halloween (4),gyertya (4),lépcső (4),természet (4),egyedi design (4),dísz (4),két szint (4),asztal (4),élénk (4),kreatív ötletek (4),ötlet (4),heti kedvenc (4),modern dizájn (4),ágy (4),pezsgőszín (4),fal (4),shabby chic (4),hálósarok (4),penthouse (4),fekete (3),könyvespolc (3),budapest (3),textilek (3),tök (3),egyedi megoldás (3),stúdió (3),minimál (3),térelválasztás (3),tetősík (3),elegancia (3),egyedi megoldások (3),érdekességek (3),hangulatos (3),töklámpás (3),bézs (3),amerikai konyhás nappali (3),tavasz (3),ablakok (3),retró (3),konténerház (3),tükör (3),hétvégi ház (3),ipari stílus (3),építészet (3),házfelújítás (3),növények (3),kreatív helykihasználás (3),koszorú (3),minimalista stílus (3),képek (3),táblafesték (3),legénylakás (3),kis hely (3),kis fürdőszoba (3),merész (3),faház (3),piros (3),cementlap (3),sztárok háza (3),minták (3),szalag (3),előtte-utána (3),sárga (3),előtér (3),falszínek (3),hálófülke (3),újrahasznosítás (3),élénk színek (3),modern stílus (3),padlás (3),üveg (3),mozaik (3),dolgozósarok (3),berendezés (3),toboz (2),költséghatékonyság (2),parasztház (2),kialakítás (2),fa burkolat (2),olvasói lakások (2),lakóhajó (2),helytakarékos (2),albérlet (2),egy szoba (2),mediterrán hatás (2),mobil ház (2),karácsonyfa (2),két szintes lakás (2),konyhasziget (2),iroda (2),kreatív elrendezés (2),sztárházak (2),kis házak (2),renoválás (2),környezetbarát (2),rózsaszín (2),díszítés (2),natúr színek (2),minimalista dizájn (2),kis konyha (2),meleg (2),iskola (2),íróasztal (2),szín (2),nagy világ (2),praktikus megoldás (2),duplex (2),polc (2),deisgn (2),család (2),kültéri (2),zuhanyfülke (2),kis konyhák (2),erdő (2),nyári hangulat (2),parketta (2),praktikus elrendezés (2),háló (2),szoba (2),fa bútorok (2),trendi (2),kedvenc (2),eye candy (2),virág (2),kreatív dekoráció (2),pr-cikk (2),kék (2),képkeret (2),tágas (2),csíkok (2),nagy ablakok (2),világítás (2),veranda (2),pihenés (2),loft (2),járólap (2),színes kiegészítők (2),kuckó (2),mini otthon (2),gyárépület (2),sötét falak (2),kis otthon (2),díszek (2),nagy ház (2),vidám színek (2),miniház (2),mobil otthon (2),vidám hatás (2),emeletes ágy (2),tök dekoráció (2),kis erkély (2),virágok (2),stílusok (2),belső kétszintes (2),sötét színek (2),beépített loggia (2),tippek (2),polcok (2),fehér enteriőr (2),praktikus megoldások (2),párnák (2),balkon (2),enteriőr (2),hajóotthon (2),fekete-fehér (2),metrocsempe (2),sötét padló (2),színkavalkád (2),mosogató (2),mini ház (2),tóparti ház (2),exkluzív (2),északi stílus (1),mintás fal (1),geometrikus minták (1),fenyő (1),csíkos falak (1),belső tér (1),film (1),transzformáció (1),prototípus (1),trend (1),színes bútorok (1),konyhák (1),burkolat (1),vízilak (1),hajó (1),ünnepi hangulat (1),háló rész (1),viktoriánus stílus (1),kreatív dizájn (1),kislakás (1),harmónia (1),barna fal (1),brazil (1),őserdő (1),lekberendezés (1),bútor hack (1),színek (1),emeletes (1),kék fal (1),metrócsempe (1),üres falfelületek (1),mozaikcsempe (1),rózsaszín falak (1),környezet (1),inrpiráció (1),francia (1),gyerek (1),optikai térérzet növelés (1),példák (1),modern és régi (1),önfenntartó (1),eko (1),retró stílus (1),best of (1),best of 2015 (1),praktikus tárolás (1),airbnb (1),romantikus stílus (1),zöld ház (1),növényzet (1),pink (1),félfal (1),apró ház (1),hideg ellen (1),tökfaragás (1),japán stílus (1),l-alak (1),egyedi (1),mini lak (1),hangulatteremtés (1),különleges tetők (1),gyerekágy (1),ünnepi dekoráció (1),best of (1),alternatív karácsonyfa (1),hajóház (1),faszerkezet (1),természetes színek (1),újrahasznosított (1),faházikó (1),minimalizmus (1),mediterrán (1),szürke falak (1),tágas belső tér (1),egybe nyitott (1),lakásbővítés (1),vidám stílus (1),francia sikk (1),barokk stílus (1),indusztriál (1),belváros (1),őszi dekoráció (1),menedék (1),kerámia (1),top5 (1),bútorok (1),arany (1),alagsor (1),álomház (1),etalon (1),eklektikus stílus (1),rossz adottság (1),világos enteriőr (1),hygge (1),nyitott (1),terrakotta (1),csempék (1),világos színek (1),egyedi elrendezés (1),fehér konyha (1),tengerparti hangulat (1),üvegajtók (1),inspirációválogatás (1),húsvét (1),csajos stílus (1),fürdőszoba csempék (1),csajos lakás (1),kis fürdőszobák (1), (1),konyhacsempe (1),fa padló (1),gyönyörű (1),konyhacsempék (1),fehér csempék (1),dolgozószoba (1),ágynemű (1),belső két szintes (1),nagycsalád (1),második szint (1),nautica (1),hálógaléria (1),modern hatás (1),alvókuckó (1),háló galéria (1),belső dizájn (1),két szintes (1),természetes fény (1),állattartás (1),funkcionális (1),kis udvar (1),térelválasztó (1),szekrény ágy (1),alkóv (1),fekvőgaléria (1),skandináv stlílus (1),alternatív (1),kinti konyha (1),home office (1),sárga falak (1),pr (1),fénycsatorna (1),kerti étkező (1),csövek (1),csajos dizájn (1),pasilakás (1),világos terek (1),több szintes ház (1),elrejtés (1),vidék (1),növények a lakásban (1),egyszerűség (1),kültéri dekoráció (1),műfű (1),tetők (1),tető (1),kiegészítők (1),báj (1),praktikus helykihasználás (1),hűtő (1),gyárlakás (1),hófehér (1),saját építésű (1),fenntartható (1),tengerparti hatás (1),katalán (1),ábrák (1),geometriai formák (1),csíkos fal (1),dió padló (1),krém szín (1),nappalik (1),3d látványterv (1),nem otthonos (1),skandináv otthonok (1),fókuszpont (1),úszó ház (1),merész falak (1),hajólak (1),ferde sík (1),mintás falak (1),virág minta (1),dán (1),mosdószekrény (1),narancs (1),kandalló (1),barna (1),reggeliző sarok (1),olvasósarok (1),puffy festék (1),akril festék (1),mécses (1),tíkfa (1),lakások a nagyvilágból (1),mix (1),zen (1),kényelmes (1),sarok (1),fotók (1),családi (1),képkeretek (1),pratikus (1),falfelület (1),textil (1),vörös (1),hideg (1),kép (1),cipők (1),markáns (1),energia (1),beton (1),fürdőkád (1),rekord (1),mézeskalács (1),deszka (1),csillám (1),újra felhasználás (1),sütemény (1),csomagolás (1),galvanizálás (1),alvás (1),giccs (1),műfenyő (1),ajándék (1),befőttesüveg (1),izzósorok (1),naptár (1),ajtódísz (1),festett falak (1),babaszoba (1),sztár-házak (1),égők (1),legek (1),fények (1),hobby-bolt (1),kötött (1),kivilágítás (1),akasztó (1),kampók (1),kavics (1),homok (1),kövek (1),saját (1),előszoba (1),ablak (1),dexter (1),tanulás (1),ízlés (1),gyerekek (1),sorozatok lakásai (1),így néz ki (1),csíkos (1),party (1),édesség (1),cukorkák (1),formák (1),könyv (1),térnövelés (1),váza (1),jelly bean (1),fotel (1),este (1),fotó (1),interaktív (1),fürdő (1),steril (1),növény (1),praktika (1),elrendeles (1),kicsi (1),szőnyeg (1),városban (1),ajtók (1),benti (1),extra helyek (1),szekrényajtó (1),rendszerezés (1),kockás (1),négyzet (1),főzés (1),harmonikus (1),szabad (1),pad (1),barát (1),szalonnasütés (1),tűzrakó hely (1),zuhanyzó (1),kád (1),tiszta (1),egyszerű (1),optikai trükk (1),csempés (1),sztár otthonok (1),hollywood (1),minigarzon (1),kompakt konyha (1),francia (1),izzók (1),hotel (1),magyarország (1),CSíkos falak (1),tágas enteriőr (1),színes enteriőr (1),fehér gerendák (1),barokk (1),vendégház (1),kreatív konyha (1),színes csempék (1),takarékosság (1),fiatalos (1),különleges megoldások (1),barna falak (1),tanulósarok (1),színek konyhák (1),színes nappalik (1),tarka csempék (1),marokkói stílus (1),utazó otthon (1),konyhai tárolás (1),tárolási ötletek (1),kreatív lakberendezés (1),kényelem (1),előtteutána (1),eklektikus (1),fehér lambéria (1),költséghatékony ötletek (1),sikk (1),nyári hatás (1),szingli lakás (1),finn (1),lakókocsi (1),tetőablak (1),hirdetés (1),ezüst (1),közösségi szoba (1),családi tér (1),falmatrica (1),alvó galéria (1),kis erkélyek (1),helytakarékos megoldás (1),fehér bútorok (1),egyedi stílus (1),kerti bútor (1),pince (1),álomszép (1),skandináv stlíus (1),praktikum (1),kreatív berendezés (1),mobil megoldások (1),víztorony (1),stílusok kombinációja (1),torony (1),víkendház (1),fejtámla (1),semleges színek (1),kreatív (1),tornác (1),kültér (1),tölgyfa (1),alakítható bútorok (1),kis helyek (1),ágytámla (1),szép házak (1),múzeum (1),munkasarok (1),fa borítás (1),wellness (1),történelem (1),munka otthonról (1),konyahpult (1),szív (1),romantika (1),kanapé (1),designerek (1),nagy konyhák (1),modern (1),régiség (1),falfestés (1),nagy házak (1),beépített erkély (1),keret (1),fehér csempe (1),különleges házak (1),kerámiacsempék (1),intelligens otthon (1),mozaik csempe (1),hi-tech (1),mikro otthon (1),házimozi (1),tárolóhely (1),spa (1),konyha félsziget (1),belső ablak (1),kádak (1),new york (1),vidéki ház (1),kétszobás (1),spotlámpák (1),ausztrál házak (1),nagy tér (1),öntött vas kád (1),metró csempe (1),sikkes (1)

Reblog